szerző:

Bíróság elé áll egy visszaeső erőszakos bűnöző: a borsodi férfi féltékeny lett, és két ütéssel megölte családja jótevőjét, egy középkorú férfit. Halált okozó súlyos testi sértés miatt emeltek ellene vádat.

Féltékenységből agyonverte a családjának csupán segíteni akaró férfit egy börtönből szabadult 24 éves férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Martonyiban – közölte honlapján az ügyészség.

A vádirat szerint a férfi 2015 januárjában szabadult ki a börtönből, majd hazaköltözött élettársához. Mivel a nő egy másik férfitól várt gyermeket, féltékeny volt, és mindez rendszeres
konfliktusokat okozott kettejük között. Július 22-én délután a vádlott részegen ment haza, és nem találta otthon sem az élettársát, sem a kislányát. Keresni kezdte a faluban a nőt, így jutott el a szomszéd utcába, ahol a sértett középkorú férfi lakott munkatársaival egy bérelt házban. A vádlott tudta, hogy a férfi pénzt szokott kölcsönadni az élettársának.

Amikor bement a házba, azt látta, hogy az élettársa a szobában az ágyon ül az idősebb férfi mellett, akin csak egy rövid nadrág volt, a kislánya pedig az élettársa ölében ült. A nő azért ment oda, hogy megkérje a sértettet, vigye el őt bevásárolni Miskolcra. A sértett, mivel aznap már alkoholt fogyasztott, megszervezte, hogy munkatársa vigye el őket vásárolni.

A vádlott erről mit sem tudott, így amikor meglátta a szobában a félmeztelen férfit az élettársával, ideges lett. Ahogy belépett a szobába, az ágyról felálló és feléje induló férfinak minden előzmény nélkül behúzott egyet, majd miután a megtámadott férfi meghátrált, ismét megütötte az arcát. A sértett a földre rogyott.

A vádlott ezután kiment a lakásból, otthagyva a földön fekvő sértettet. Távozóban egy másik férfit is megütött és megrúgott.

A házban lévők azonnal hívták a mentőket, akik megpróbálták az újraélesztést, de már csak a halál beálltát állapították meg.

A megyei főügyészség halált okozó testi sértés miatt emelt vádat a visszaeső férfi ellen, és börtönbüntetést, valamint közügyektől eltiltást indítványozott. A vádlott előzetes letartóztatásban várja a per kezdetét.

Cikk megosztása
Címkék