szerző:

Látványosan tagadja meg az általa papíron vallott polgári és keresztény értékeket a Fidesz. Miért tudnak mégis azonosulni vele a törzsszavazók? – Ezt járja körül az e heti HVG cikke.

„Nekem sem tetszik, ahogy csinálják, de jó cél érdekében teszik, amit tesznek.” „Nem követem a napi politikai történéseket, a végeredmény pedig összességében pozitív” – ilyen, és ehhez hasonló válaszokat adtak leggyakrabban a kormánypárt elkötelezett „hús-vér” szimpatizánsai, amikor a lap arról faggatózott köreikben, mi játszódik le bennük, amikor az elvek és a napi gyakorlat közötti ellentmondásokkal szembesülnek.

Az elkötelezett Fidesz-szavazók is érzékelik például azt, hogy nem egyeztethető össze a párt által vallott célokkal az „urizálás”. Ám miközben például a Habony Árpád vagy Tiborcz István látványos meggazdagodásával kapcsolatos ügyeket kevesen tartják makulátlannak és teljesen védhetőnek, az ilyen eseteket jobbára az „emberi gyengeség” kategóriájába sorolják.

Sok Fidesz-szimpatizáns maga is arra számított, hogy a kormány intézkedéseit jellemző erőpolitika idővel alábbhagy, és valamifajta konszolidációs időszak következik. Ennek elmaradása, az állandó harckészültség fenntartása sokszor számukra is nyomasztó, de azzal mentik a helyzetet, hogy az állandó nemzetközi támadások kereszttüzében nem nagyon lehet mást tenni.

A védekező, felmentő mechanizmusok részben abból is fakadnak, hogy a Fidesz-szimpatizánsok közül sokan egyfajta bunkerpszichózisban élnek. Érzékelik, hogy a hozzájuk hasonlóan gondolkodók a társadalomban kisebbségben vannak (amit a felmérések is alátámasztanak, de a választói rendszer felerősíti a relatív többséget), épp ezért a „tűzön-vízen át összetartást” fontosabbnak tartják, mint a hibák miatti önmarcangolást.

Részletek a csütörtöki HVG-ben.

©
Cikk megosztása
Címkék