szerző:

Tegnapig nem találták, de végül mégis ráleltek a nyilvántartásban. Tényleg 2001-ben érettségizett, nekünk még a bizonyítványa számát is elárulták.

Bár korábban az Oktatási Hivatal (OH) az Indexnek azt írta, hogy nem találják a nyilvántartásukban Farkas Flórián miniszterelnöki biztos érettségijét, szerdán mégis megtalálták az erről szóló információkat – írja az Index, amely ezért elnézést is kért a roma képviselőtől. 

Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat volt elnöke korábban azt mondta, 2001-ben érettségizett a Budakalász Gimnázium esti tagozatán, az Index ezért közérdekű adatigényléssel fordult az Oktatási Hivatalhoz, hogy keressék ki az erre vonatkozó adatokat. Az OH akkor azt közölte, hogy az 1998 utáni érettségi vizsgákat tartalmazó nyilvántartásban nem szerepel az országgyűlési képviselő Farkas Flórián neve, de utólag helyreigazítás-kéréssel fordultak a laphoz, mert állításuk szerint újra rákerestek, és most mégis megtalálták.

A Budakalászi iskola a hvg.hu-nak is megerősítette az érettségi tényét. Farkas szóbeli érettségije 2001. június 27-én történt, érettségi bizonyítványának száma: P01F011007 - 44 évesen szerzett tehát középfokú végzettséget. Az iskola az erről szóló jelentést nyomtatott formában 2001. július 16-án küldte meg az Információs és Informatikai Központnak, az érettségi vizsga vizsgadokumentumait az OKÉV Közép-Magyarországi Területi Iroda igazgatója részére pedig 2001. július 6-án.

1995-ben még a valóságnak híven Farkast úgy mutatja be a HVG Portré rovata, hogy "Már indulása sem tipikus, hiszen kijárja az általánost, sőt a gimnáziumba is belevág – igaz, „végül nem  érettségiztem le”".