szerző:
hvg.hu

Az adatvédelmi hatóság elnöke a Heti Válaszban kritizálja a kormány titkolózását.

Az a kormánytöbbség próbálja elrejteni a közvagyonnal kapcsolatos információkat, amely négy éve alaptörvénybe foglalta a közpénzek átláthatóságát – mondta a Heti Válasznak Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke. Péterfalvi a hetilapnak kijelentette, az MNB- és a postatörvény után várható további jogszabályok előtt ajánlást készítenek, mivel Lázár János már jelezte, hogy hasonló módosításokkal más állami cégeket is ki akarnak vonni a közérdekű adatigénylés hatálya alól. Mint mondta, az is erősen vitatható, valóban bármit megtehet-e a jegybank a pénzével. Az adatvédelmi hatóság vezetője beszélt az interjúban Paks II.-ről is, amelynek adatait szerinte csak akkor tudná titokban tartani a kormány, ha megsértené az uniós jogot.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!