szerző:
hvg.hu

Németh Szilárd simán leügynöközte Pukli István igazgatót, a Fidesz alelnöke szerint pedig az ellenzéki tüntetésen adott ultimátum is egy "bolsevik diktátum".

Pukli Istvánt, a Teleki Blank Gimnázium igazgatóját ügynöknek, a március 15-i ellenzéki tüntetésen általa bejelentett ulitmátumot pedig bolsevik diktátumnak tartja Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, aki a 168 Órának nyilatkozott.

Németh Szilárd volt rezsibiztos a lapnak azt mondta, szerinte „olyan csata zajlik, amit a kormány fog megnyerni", ráadásul szerinte "már az egész ló kilóg", a tanárok tiltakozásának pedig "semmi köze sincs se az iskolához, se a közneveléshez, se a pedagógiához. Nyílt politikai zsarolás, igazi bolsevik diktátum. Ennek hallatán még Lukács György vagy Szamuely is megnyalná mind a tíz ujját” – mondta Németh Szilárd.

Hozzátette, őt nem lehet meggyőzni arról, hogy pártatlan szülők szervezték a diáksztrájkot, a tüntetésen pedig egymást taposva tolongtak az ellenzéki politikusok meg a Soros Györgyhöz köthető hálózati aktivisták. Úgy véli, a Teleki Blanka igazgatója, Pukli István is direkt marketingként nyomja a politikát az iskolában, ráadásul szerinte „Pukli úgy viselkedik, mint egy jól képzett ügynök”.

Cikk megosztása
Címkék