szerző:
MTI / hvg.hu

Szanyi Tibor az MSZP szombati választmányi ülése előtt tartott sajtótájékoztatót, melynek során bejelentette, hogy hivatalosan is harcba száll azért, hogy az ellenzéki párt élén júniusban ő váltsa Tóbiás Józsefet.

Az MSZP EP-képviselője az ellenzéki párt választmányának budapesti ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy júniusi megválasztása esetén a szocialisták baloldali karakterét erősítené.

"Amikor a baloldali gondolat magasan szállt, akkor általában az országnak is jól ment, amikor pedig a baloldali gondolkodás ellaposodott, annak az ország is kárát látta". – Mondta Szanyi Tibor, aki programját „Apa, kezdődik” névre keresztelte el.

©

A sajtótájékoztatón egy azonos című kiáltványt is kiragasztott az MSZP választmányi ülésének helyszínéül szolgáló Villányi úti konferenciaközpont épületére. Az akciót a nagy történelmi reformátor, Luther Márton ihlette: a szocialista politikus elmondta, ahhoz hasonlóan kívánja felhívni a figyelmet a párt és Magyarország megújításának fontosságára, ahogy ötszáz éve Luther Márton is tette.

Ahogy már korábban beharangozta, elnöki programja az oktatás-, az egészség- és a gyermekügy triászra épülne. Végül azt is hozzátette, hogy pártelnökké választása esetén megtartaná brüsszeli EP-képviselői mandátumát, továbbá a 2018-as parlamenti választási kampányban nem jelöltetné magát miniszterelnöknek.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!