szerző:
hvg.hu

Egy nap - öt hír, amiről mindenki beszél: a brüsszeli merényletsorozat, az elkerülhetetlennek tűnő tanársztrájk, az Audi dolgozói is leállnának, az NVI-s kopaszok miatt tiltakozó aktivista a bíróság szerint bűnös, és autószerviztől a diszkóig sokféle céget bekötnek a NAV online rendszerébe.

- Az Iszlám Állam vállalta a brüsszeli három gyilkos robbantás elkövetését, kettőt a Zaventem repülőtéren, egyet a metró Malbeek állomásán, amely nagyon közel van az EU központi épületeihez. A halottak száma legalább 34, a sebesülteké 200 körül van, van köztük két magyar is. A belga rendőrség a repülőteret és a metrót lezárta, egy ideig a vonatok sem jártak. Több európai országban is fokozták a terrorkészültséget, Magyarországon most a második legmagasabb fokozatot léptették életbe, ennek leglátványosabb jelei a Ferihegyi reptéren megjelent páncélosok és géppisztolyos rendőrök, terrorelhárítók. A merényletsorozatról szóló percről percre tudósításunkat itt követhetik, ebben a cikkünkben foglaltuk össze a legfontosabbakat a terrortámadásokról, itt a belga rendőrség által közzétett fotó a reptéri merényletek gyanúsítottjairól, a túlélők beszámolóit pedig itt olvashatják.

- Fontos engedményt, a Klik teljes megszüntetését – az állami fenntartás megmaradása mellett - ígérte a kormányzat a tiltakozó tanároknak, ennek ellenére a Tanítanék Mozgalom bejelentette a március 30-i „sztrájk” pontos időpontját, noha eredetileg szerdáig adott határidőt a kormánynak követelései elfogadására és a bocsánatkérésre. Reggel 8 órától 9-ig tart majd a tiltakozó akció. Tehát Pukli Istvánék nem fogadták meg a Pedagógusok Szakszervezete javaslatát, hogy délután 4-től, már tanítási időn kívül legyen a demonstráció, amikor a munkaadó, azaz a Klik már nem alkalmazhat munkajogi retorziókat. Az ellenzéki pártok szerint csak kommunikációs trükk - bár közben az oktatásátalakítás kudarcának elismerése - Rétvári Bence államtitkár bejelentése a Klik megszűnéséről, mert nagyon sok más követelés teljesítéséről nem ejtett szót, ezeket tételesen is összeszedte Radó Péter oktatáskutató.

- Nem a tanárok lesznek az elsők, és talán nem is az utolsók, akik sztrájkolnak. Azt már tudjuk, hogy a Volán-dolgozók már március 28-tól leállnak, nem egy órára, hanem öt napra (már ha leállásnak lehet nevezni, hogy a még elégséges szolgáltatást a szokásos 75-80 százalékában vinniük kell), mert a bértárgyalásokon az állami tulajdonos nem sokat mozdult el első ajánlatától, a 0, azaz nulla százalékos emeléstől. És nem kizárt, hogy az első számú magyar exportőrnél, az Audinál is munkabeszüntetés lesz, legalábbis a dolgozók - szintén a bérvita miatt - erre készülnek. A cég viszont azt mondja, itt még nem tartanak, a tárgyalások folytatódnak.

- Nem jogerősen, de villámgyorsan – egy év próbára bocsátással – garázdaságért elítélte a bíróság Gulyás Márton aktivistát, aki a Nemzeti Választási Irodánál (NVI) történt kopaszbotrány ellen tiltakozva leszerelte az NVI-székház tábláját (az esetről és a tárgyalásról készült videónkat itt találja). Az elsőfokú ítélet szerint nem ez minősült garázdaságnak, hanem az, hogy Gulyás az őt megakadályozni igyekvő rendőrnek ellenállva csavarozta le a táblát, megzavarva ezzel a köznyugalmat, ráadásul cselekményét előre kitervelte. Gulyás hiába érvelt azzal, hogy amit tett, nem bűn, hanem polgári engedetlenség és véleménynyilvánítás, a bíróság szerint ez utóbbin túlment. Az ítélet ellen nemcsak Gulyás, hanem az ügyészség is fellebbezett, utóbbi azt szeretné, ha az aktivistát közérdekű munkára ítélnék. A történteket a hvg.hu publicistája „a bírósági beszarizmus újabb ékes példájaként” értékelte.

- Az élelmiszerboltok, benzinkutak, a gyógyszertárak, a vendéglátó üzletek és a szállodák után szeptembertől rákötik a NAV online kasszáira az autószervizeket, az autóalkatrész-boltokat, a plasztikai sebészeket, a diszkókat, a wellness- és fitnesztermeket, valamint a ruhatisztítókat, 2017 januártól pedig a valutaváltókat, a taxisokat és az ubereseket is. Az intézkedési tervet bejelentő Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter közölte, a tapasztalatok szerint az online kasszák bizonyítottak, így sokkal kevesebb az adóelkerülés, jóval több bevétel folyik be a kincstárba.

A nap képe természetesen a brüsszeli terrorhoz kapcsolódik, de a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren készült:

©
Cikk megosztása
Címkék