szerző:

Páncélosok gyűlnek továbbra is Ferihegyen, Orbánék újra elővették az alaptörvény-módosítást, amely nagyobb hatalmat adna a kezükbe vész esetén; Habony Árpád pedig a Four Seasonsben gyűlik Tiborcz Istvánnal és a TV2 vezérével; egyre többet tudunk a brüsszeli robbantókról; van olyan magyar, aki nem Nyugatra, hanem Bulgáriába áll tovább a jobb megélhetésért; és a Csíki sör számára kedvezőtlen fordulat állt be a Heinekennel folytatott perben.

- Ne lepődjön meg, ha holnap is fegyveresekkel találkozik Budapesten, illetve páncélosokkal Ferihegyen – az operatív törzs úgy döntött, hogy marad a másodfokú terrorkészültség. Hogy pontosan mi indokolja ezt, nem árulták el, de úgy tűnik, nagyon komolyan tálalják az egészet. Orbán Viktor ráadásul utasította a belügyminisztert, hogy minden olyan, a terrorizmussal kapcsolatos tervezetet készítsen elő, amely korábban politikai viták miatt megrekedt – ilyen például az a vitatott alkotmánymódosítás, amely terrorveszélyhelyzet esetén olyan felhatalmazást adna a kormánynak, hogy a parlament kontrollja nélkül is intézkedhessen. Amikor az ilyen lépésekről a biztonságpolitikai szakértőt kérdeztük, ő sommásan úgy fogalmazott:  a magyar kormány láthatóan arra helyezte a hangsúlyt, hogy az állampolgárait megnyugtassa. Ami persze nem feltétlenül sikerül, az Árpád hídnál például megállt az élet a metróban egy gyanús csomag miatt. Szerencsére kiderült, semmi rendkívüli nem történt. Közben a CÖF-nek már van megoldása a terrorfenyegetésre, kérdés, mit szól ehhez az ország közvéleményének nem CÖF-ös része. Egyébként arról, hogy a magyar elhárítás mennyire működik, álljon itt egy osztrák lap infója: ők úgy tudják, a párizsi (és talán a brüsszeli) merényletek egyik fő kitervelőjét, Salah Abdeslamot állítólag két hónapja Sopronban látták.

- Belgiumban eközben folyik a hajtóvadászat a keddi merényletek életben lévő elkövetői, illetve kitervelői után. Már azonosították egy testvérpárként az egyik reptéri merénylőt és fivérét, aki a metrónál robbantotta fel magát (egyikük végrendeletét meg is találták egy kukában), a másik reptéri öngyilkos merénylőben pedig azt a Najim Laacharouit ismerték fel, aki a párizsi merényletekben is részt vett, és átutazott Magyarországon is. A kiszivárgott értesülésekkel (és talán a nyomozásnál is) azonban igen nagy a bizonytalanság. A nyugati világ minden esetre egyértelműen kiáll Brüsszel mellett, a szerdai napilapok drámai címlapokkal jelentkeztek, és az előadók is egyértelműen állást foglalnak. Adele, az énekesnő például egyenesen beszólt a terroristáknak. 

-  Elképesztő indulatokat gerjeszt mindaz, ami a TV2 körül történik. Miközben kiderült, hogy a Tények stábjából újabb ember lépett ki, jelentkezett Friderikusz Sándor is, akiről kedden az a hír terjedt el, hogy a Naplónak dolgozik majd. Nos, szerdán ő maga jelentette be: nemhogy a Naplóban nem fog szerepelni, de az Összezárva Friderikusszal c. műsorának sem lesz folytatása, lelép a tévétől. Apropó TV2 – Dirk Gerkens vezérigazgató (ex-RTL klub) ma igen izgalmas társaságban ebédelt a Four Seasonsben: az asztalánál ott ült Szalay-Bobrovniczky Kristóf, a Századvég Alapítvány elnökhelyettese, a másiknál Orbán Viktor veje a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) vezérigazgatójával ebédelt, de a teremben rövidesen megjelent a bizonytalan pozíciójú (pozíció nélküli) Habony Árpád is. De mindez nyilván véletlen. Ha mégsem úgy érezné, olvassa el Tóta W Árpád publicisztikáját arról, amit mi a TV2-ből kívülről látunk.

-  Nem csak Angliába, Németországba vagy Ausztriába indulnak el szerencsét próbálni a jobb megélhetést kereső magyar fiatalok. A 26 éves győri Kránitz Ádám például hosszabb-rövidebb külföldi munkák után részben tudatosan választotta azt, hogy nem Nyugat-Európába indult, inkább bolgár, ukrán és orosz állásportálokra töltötte fel az önéletrajzát. Így került Szófiába, és azt mondja, most nem hiszi, hogy megérné hazajönni.

- Fordulat állt be viszont a Csíki sör perében, és úgy tűnik, Dáviddal (Csíki sör) szemben most Góliátnak (Heineken) áll a zászló.

A nap képe pedig ezúttal egy videó, amelyen az Amerikai Légierő C-17 Globemaster III-as teherszállító repülőgépe, két Apache helikopterrel a fedélzetén is könnyedén landol.

Érdekesnek találta cikkünket? Értékelje!
Köszönjük!