szerző:
hvg.hu

Egyre komolyabbak a gondok a TV2 háza táján, miután a televíziót megvásárolta Andy Vaja és a Story magazin egykori főszerkesztőjét Kökény-Szalai Vivien pedig kinevezték hírigazgatónak.

Hatalmas a feszültség a csatorna megmaradt dolgozói és az újonnan érkezők között, a newsroomban egyre többen elutasítják az „egyoldalú és szakmaiatlan" szerkesztési irányelveket és állítólag többen a közös tiltakozás lehetőségeiről is beszéltek már egymás között. Ráadásul a riportereknek egyre többször kell szembesülniük azzal, hogy számos nyilatkozatra felkért médiaszemélyiség és szakember közölte, a kialakult helyzetben nem kíván megszólalni vagy meghívott vendégként szerepelni a TV2 műsoraiban. -írja a Nol.hu

©

A portál új tudja, hogy több távozó szerkesztő és riporter is azt fontolgatja, hogy egyrészt gyakornoknak jelentkezik volt munkaadójánál, másrészt beiratkozik a TV2 Akadémia soron következő képzési időszakára. Ugyanis azt gondolják, hogyha nem sikerült megfelelniük Kökény-Szalai Vivien hírigazgató által támasztott szakmai feltételeknek (szakirányú és más diplomákkal, nyelvvizsgákkal, jelentős médiatapasztalattal), akkor a tévétársaság keretein belül, ismereteit frissítve juthasson hozzá a megfelelő tudáshoz.

A tandíjat egy neves mecénás fizetné aki így szeretné kifejezni a szolidaritását a távozókkal.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!