szerző:

Már csak egy napja maradt a társasházaknak kidolgozni a tűzvédelmi szabályzatukat. Ha nem készül ilyen dokumentum, bírságot kaphat a ház.

A Belügyminisztérium tavaly december végén elfogadott rendelete szerint idén március 31-ig, vagyis most csütörtökig van idő elkészíteni a társasházak saját tűzvédelmi szabályzatát.

A társasházak tűzvédelmi szabályzatáról egy 1996-os belügyminisztériumi rendelet szólt, ezt tavaly decemberben úgy módosították, legkésőbb 2016. március 31-ig kötelesek a 3 szintesnél magasabb és 10-nél több lakóegységgel rendelkező társasházak írásban kidolgozni "az épületre, épületrészre vonatkozóan a tűzjelzés tartalmi követelményeit, az alkalomszerű tűzveszélyes tevékenység szabályait, a tárolásra vonatkozó előírásokat, a nyílt láng használatára és a dohányzásra vonatkozó korlátozásokat, a tüzelő- és fűtőberendezések, továbbá az elektromos berendezések használatának előírásait, a tűzoltási felvonulási területre vonatkozó szabályokat, a lakók, illetve az ott-tartózkodók riasztásának és menekülésének lehetséges módozatait, a tűzvédelmet biztosító eszközök, berendezések használatára vonatkozó előírásokat", illetve gondoskodni kell arról is, hogy a lakók ezeket megismerjék - áll a Magyar Közlönyben még tavaly közzétett jogszabályban.

A tűzvédelmi szabályrendszert a Szervezeti és Működési Szabályzat mellékleteként kell elkészíteni. A dokumentum meglétét a katasztrófavédelmi hatóság ellenőrizheti, és ha nincs meg, akkor a tűzvédelmi szabványok előírásainak megszegése miatt bírságot kaphat a társasház.