szerző:
hvg.hu

Elvi okokból nem vett részt a vasárnapi zárva tartás visszavonásáról szóló szavazáson Kövér László. Mint mondta, nem tudja elfogadni azokat az érveket, hogy a nők szerint a zárva tartás a családok életét nehezíti. Miért nem azoknak a kényelmi szempontjaira gondolunk, akik vasárnaponként a mi kényelmünk miatt kell, hogy "helyt álljanak" a kasszáknál vagy a pult mögött? "Ennyi szolidaritás egy társadalomban elvárható" – mondta a házelnök.

Nem csak Balog Zoltán és Lázár János miniszterek hiányoztak kedden a vasárnapi zárva tartás eltörlésének szavazásáról: Kövér László házelnök sem vett részt, pedig nem ő volt az ülés levezető elnöke. Míg Balogról és Lázárról jószerivel előre lehetett tudni, hogy elvi okokból kitartanak a vasárnapi boltzár ellen, Kövér némi meglepetést okozott különvéleményével.

Ám a kormánypárti Magyar Idők szerdai számában elmondta, miért döntött úgy, ahogy.

Ő már a frakcióülésen is kijelentette, hogy nem ért egyet a kormány álláspontjával a boltzár eltörléséről, ugyanis úgy gondolja, jó döntést hoztak a vasárnapi pihenőnap bevezetésével. Az "ellenzéki riogatásokról" is bebizonyosodott szerinte, hogy alaptalanok: nem csökkent, sőt emelkedett a kiskereskedelmi forgalom, nőtt a munkahelyek száma, betöltetlen állások ezrei vannak a kiskereskedelemben. Kövér szerint a multiktól a forgalom egy része áttolódott a magyar kkv-kra, ami szintén pozitív fejlemény.

Hozzátte, a vasárnapi zárva tartást támadó baloldal és szakszervezetek a multik érdekeit szolgálják a magyar munkavállalókkal szemben.

Nem beszélve arról, hogy Kövér szerint kulturális értelemben is jó döntést hozott a kormány: több tízezer, százezer kerekedelmi dolgozó pihenését tették lehetővé.

A nők lehetnének szolidárisabbak is

Kövér azoknak az érveit sem tudja elfogadni, akik szerint a közvélemény-kutatásokból az derül ki, hogy "a nők többsége szerint azért nem jó ez az intézkedés (a vasárnapi boltzár), mert a családok életét nehezíti".

Azt gondolom, ennyi szolidaritás egy társadalomban elvárható. Azoknak a kényelmi szempontjaira is gondolnunk kell, akik azért kényszerülnek helytállásra vasárnap a kasszagépeknél meg a pultok mögött, mert mi nem tudjuk megoldani azt a problémát, hogy ne vasárnap vásároljuk meg azt, amit pénteken vagy szombaton elfelejtettünk

– tette hozzá. Egyébként a kiskereskedelmi alkalmazottak közül sokan egyetértenének a házelnökkel. Legalábbis a hvg.hu-nak nyilatkozó bolti eladók nagyon morcosak voltak a boltzár eltörlése miatt, és az is gondot okoz sok boltban, hogy kit osszanak be az első nyitott vasárnapra. Erről bővebben itt olvashat.

Kövér László szerint a kormány ahelyett, hogy kitartott volna emellett a szolidaritás mellett, felkínálta a terepet a baloldalnak, hogy hecckampányt folytasson – ami akkora hiba, hogy nem lehet szó nélkül hagyni.

©