„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
Az őszi szünet végéig mindenhol véglegesítik a tankerületi központok székhelyét, és november végén megkezdődhet az iskolák átvétele az önkormányzatoktól – mondta Pölöskei Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnöke a Magyar Időknek adott interjúban.
Már kiválasztották az 58 tankerületi központ vezetőjét, akik ismerik illetékességi területeiket, szervezik csapatukat – közölte a Klik elnöke a Magyar Időkkel.
Pölöskei Gáborné szerint a tankerületek között pedig szétosztották a szükséges pénzügyi keretet, részben ezáltal a tanév biztonságosan megkezdhető az átalakuló fenntartói rendszer mostani állapotában.
Az elnök beszámolt arról is, hogy a központnak gyakorlatilag már egyáltalán nincs szállítói vagy bértartozása. Amellett, hogy rendezte anyagi dolgait, tankerületenként ötmillió forintot biztosított a karbantartásokra, felújításokra, ezenfelül rengeteg intézményben korszerűsítette a fűtést – tette hozzá.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.