Balavány György
Balavány György

Ha segíteni nem akartok, legalább ne bántsátok őket. Vélemény.

Döntéshozó nagyurak és nagyhölgyek,

akik úgy tesztek, mintha a közjón fáradoznátok, miközben a magatok meg egymás zsebét tömitek, a nincstelentől meg elveszitek, amije maradt, hogy odaadjátok annak, akinek sok van, ahogy a népi bölcsesség tartja: a kutya is oda szarik, ahol nagy a rakás; nem vagytok ti újak ám, archetipikus nagyurak és nagyhölgyek vagytok, a történelem unásig ismert karakterei, morbid bohócok a forgószínpadon, „gőgös, dőzsölő hadak”, békepapsággal, ájtatos, vérnősző tartüffökkel, meg közpénzen vett harsonásokkal, ezzel a lenyűgözően tehetségtelen söpredékkel körülvéve, és ami erőtök a harácsolásból maradt, arra fordítjátok, hogy a legsunyibb eszközökkel felkutassátok és kicsináljátok mindazokat, akiknek nem tetszik a mocskos és tébolyult rendszeretek, mert azt akarjátok, hogy féljünk, amire persze azt mondjuk, hogy nem félünk, de mivel nem ismertek se Istent, se embert, a hatalmatok viszont növekszik, néha kicsit tényleg félünk, és ez a fortélyos félelem is ismerős;

nagyuraink, nagyhölgyeink, megszokott, otthonos zsarnokok,

akik alatt sosem látott magasságba szökött a gyermekszegénység, akik alatt magyar a magyarnak vérfarkasa lett, ti, akikre pont annyi megvetés árad, amennyi gerince ennek a nemzetnek maradt, most próbálok egyszerre őszinte és alázatos lenni,

és kérve kérni titeket,

hogy legalább a nyomorultakat, akiknek fedél sincs a fejük fölött, akiknek derékaljuk sincsen, akik az utcákon kódorognak, miközben jön a nagyhideg, akik olykor pont a ti a gigaautóitok füstjében fuldokolnak a lámpánál, kezükben hajléktalanújsággal, várva, hogy legalább egy kipöckölt húszforintossal megalázzátok – igen, büdösek, lehet, hogy rühösek is, lehet, hogy nem annyira kellemes a társaságuk, de elsősorban emberek, akik éheznek és fáznak,

nagyurak, nagyhölgyek, hatalmasok,

annyi emberi érzésre próbálok apellálni, amennyi tán, a mélyben pislákolva, de megmaradt bennetek, miközben tartok tőle, hogy hiába, de ha segíteni nem is akartok rajtuk, legalább ne bántsátok őket, ne zavarjátok el a meleg aluljáróból, ne akadályozzátok meg, se véglegesen, se ideiglenesen, hogy a padra feküdjenek, vagy a kapualjba, vagy ahová akarnak, és ne gyanúsítgassátok és ne rágalmazzátok őket, és ne mondjátok, hogy maguknak köszönhetik, mert akárkinek is köszönhetik – nem ismeritek a sorsukat; félek persze, hogy hiába kérek, de legalább nem mondhatjátok az utolsó ítéletkor a trónján ülő, általatok kitaszított és megfeszített Hajléktalannak,

hogy nem szóltunk és nem könyörögtünk, amíg lehetett.