Dobszay János
Dobszay János
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Egyre több család a felekezeti intézményekben keres menedéket gyermekének az állami oktatás elől. A folyamatot kormányzati intézkedések is gerjesztik.

Népvándorlási nyomás alá kerültek az egyházi iskolák. A második Orbán-kormány hivatalba lépése óta közel megkétszereződött, a most szeptemberi iskolakezdésre 204 ezerre nőtt az egyházi fenntartású közoktatási intézményekben tanulók száma. Bár arányaiban ez még csak 10 százalék alatti részesedést jelent az oktatási szektor egészéhez viszonyítva, a folyamat mögött egyre élesebben kirajzolódó új jelenség áll.

Míg a rendszerváltást követően –  a kárpótlás jegyében – természetes folyamatként indult az egyházi iskolahálózat bővülése, amit az anyagilag ellehetetlenült önkormányzatok iskolaátadásai a kétezres évektől tovább gyorsítottak, mostanság egyre gyakoribb, hogy az állami oktatás kiszámíthatatlansága és minőségének romlása miatt menekítik a szülők gyermekeiket az egyházi intézményekbe.

Az állami és egyházi iskolák száma a második Orbán-kormány hivatalbalépése óta.
©

Az önkormányzati iskolák államosítása, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ működési anomáliái, majd átalakítása olyan kiszámíthatatlansági elemet vitt a rendszerbe, amellyel szemben a felekezeti oktatás maga a megtestesült nyugalom. Bár az egyházi iskolák felszereltsége, anyagi erőforrásaik sokszor még mindig elmaradnak állami társaikétól – igaz, igen nagyok a különbségek a felekezeti iskolák között is –, maga az a tény, hogy a költségvetési finanszírozásuk 2010-ben kiszámítható alapokra került, garanciát jelent a stabilabb működésre. Az egyházi iskolák népszerűségét persze inkább olyan „szubjektív” tényezők növelik, mint az oktatás minősége, a tanmenet kiszámíthatósága – ami az államiakról szintén nem mondható el –, s nem utolsósorban az uralkodó légkör. Utóbbi – ahogy az Pusztai Gabriellának az egyházi iskolák diákjai és szüleik, illetve tanáraik körében végzett, Iskola és közösség című kutatásából is kiderül – általában családiasabb, „személyre szabottabb”, mint az állami tömegoktatásé.

A felekezeti iskolaválasztásban különösen fontos, hogy az oda jelentkező olyan tudástöbbletet remélhet, ami jó eséllyel segíti őt a továbbtanulásban. A többség számára mégis hangsúlyosabb szempont – derül ki a kutatásból –, hogy „béke szigetére” lelhet a többnyire ódon falak között. Az egyházi iskoláknak ezt a nimbuszát még azok a hírek sem tudták lerombolni, amelyek egyes intézményeken belüli – eleddig elszigetelt jelenségnek bizonyult – abúzusokról szóltak.

Az egyházi iskolák népszerűségében szerepet játszik az is, hogy terjeszkedésük nem párosult fanatikus hittérítéssel. Az aktív vallásgyakorlat a felekezeti oktatásban nem „rendszerkövetelmény”. Igaz, a felvételhez egyházi javaslat kell. A lojalitás pedig mindenütt elvárás, amibe például beletartozik a tanítási napot bevezető, illetve azt lezáró közös ima vagy a kötelező részvétel a kiemelt alkalmakkor (évnyitó, évzáró) tartott  istentiszteleten.

A Fasori Evangélikus Gimnáziumban. Nagy rá a kereslet.
©

Az egyházi oktatás vonzerejét növelő tényező, hogy mára kialakult az az intézményhálózat, amely lehetővé teszi, hogy valaki az óvodától, az általános iskolán keresztül a gimnáziumig vagy a szakképző iskolákig azonos fenntartói hálózaton belül lépjen tovább az oktatás újabb és újabb grádicsaira. Ha pedig a képzés helyben nem oldható meg, ott vannak az egyházi fenntartású diákotthonok, kollégiumok: már az összes bentlakásos intézmény negyede ilyen.

A terjeszkedés üteme még gyorsabb is lehetett volna, ha a nagyobb felekezetek a szűkös erőforrások – jellemzően a megfelelő pedagógusok hiánya – miatt nem mondtak volna egyre gyakrabban nemet egy-egy állami, önkormányzati iskola átvételére. S bár a kisebb egyházak közül többen is szívesen vinnének a jelenleginél több iskolát, számukra sokszor adminisztratív és politikai akadálya van a bővülésnek. Kormányzati körökben korábban már azt is fontolóra vették, hogy törvényben mondják ki: egy egyház csak a támogatottságával arányos mértékben vehet át oktatási intézményeket, amivel a kormány kimondatlanul is a Hit Gyülekezete, valamint az Iványi Gábor vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség szerepvállalását próbálta „féken tartani”. Végül a „nemkívánatos” fenntartóváltásokat úgy gátolta meg a hatalom, hogy helyben lehetetlenítette el az átadást az illetékes önkormányzatok és a Klik asszisztálásával.

Az állami és egyházi fenntartású oktatásban részt vevők száma intézményi formák szerint
©

Az iskolaátvételi hajlandóságot illetően még a nagy egyházakon belül is gyakran igen eltérő álláspontok futnak, egymással párhuzamosan. A legjelentősebb felekezeti fenntartó, a katolikus egyház főegyházmegyéje – az esztergom-budapesti – például csak 12 általános iskolát működtet, míg a csúcstartó egri érsekség 39-et, a szeged-csanádi püspökség pedig  22-t. A pécsi és a kalocsai egyházmegye 9-9, a veszprémi, a székesfehérvári, a győri és a debrecen-nyíregyházi 7-7 alapfokú intézmény gazdája.

Megbízható adatokat azonban sokszor még az oktatási statisztikából sem igen lehet kihámozni, mivel a felekezeti iskolákat fenntartó szervezetek a legkülönfélébb neveken szerepelnek: vannak köztük alapítványok, egyesületek, egyházközségek, gyülekezetek, illetve szerzetesrendek. A bencések például – akik a mindössze két általános iskolát és további két gimnáziumot, illetve szakképzőt működtető ferencesekhez hasonlóan korábban nagyon visszafogottak voltak – a jelentkezők növekvő számára tekintettel az utóbbi években már kezdték beadni a derekukat. A pannonhalmi főapátság tucatnál is több intézményt  vett a nevére; szinte szó szerint: ugyanis a tanárgárdát nem ő adja, inkább szellemi védnökséget gyakorol a „bencés szellemiségű” intézmények felett. Amelyekből akad még a tihanyi bencések gondozásában is.

A társadalmi jelenlétükhöz képest jelentősebb számú iskolát működtetnek a baptisták, akik közel annyi alapfokú iskolával (18) képviseltetik magukat, mint a reformátusok két egyházkerülete: igaz, a Tiszántúlihoz és a Tiszáninnenihez kapcsolódó intézmények száma valójában száznál is többre tehető. A protestáns felekezetekre különösen jellemző ugyanis, hogy civil szervezet, gyülekezet nevén futnak az iskoláik. 

Mint „jogi személynek”, az evangélikus egyháznak kilenc, a Hit Gyülekezetének nyolc alapfokú képzést nyújtó iskolája van. Iványi Gábor egyházi státusát veszített közösségének nevére rákeresve pedig nyolc aktív és 14 megszűnt intézményt lehet találni. Felsődobszán például augusztusban annak ellenére nem hosszabbította meg a lejárt iskolafenntartói szerződést Iványiékkal a Klik, hogy akár állami támogatás nélkül is továbbvitték volna a községi iskolát. Pedig nem valami elitképző helyről, hanem zömében halmozottan hátrányos helyzetű, cigány gyerekeket oktató iskola működtetéséről volt szó.

Az állami és egyházi iskolákban tanulók néhány jellemzője
©

Az egyházi oktatással szemben az egyik leggyakrabban visszatérő kritika, hogy szegregál. Ahol felekezeti iskola nyílik, az rövidesen „fehér” lesz, az állami pedig „elfeketedik”. A görög katolikusok által fenntartott, nyíregyházi huszártelepi iskola esetében évekig tartó pereskedés tárgya volt, hogy kizárólag cigányokat oktattak. Végül a Kúria mondta ki, hogy nem sérült az egyenlő bánásmód elve, mivel nem a fenntartó szelektált a diákok között, hanem a közelben lakó cigány családok választották az intézményt.

Ami az országos tendenciákat illeti: az általános iskolai korosztályban nincs látványos különbség az állami vagy egyházi iskolákban tanuló hátrányos helyzetű, illetve beilleszkedési zavaros diákok arányát illetően (lásd ábránkat).

Ezer és egy módja van persze annak, ha egy intézményfenntartó valóban ezt szeretné, hogyan tud olyan feltételeket támasztani, hogy bizonyos csoportok számára legalábbis megnehezedjen a bejutás az adott egyházi iskolába. A legegyszerűbb – és törvényes – megoldás például a plébánosi ajánlás bekérése, ami eleve erős szűrő.

Az egyházi iskolarendszer összetételét tekintve ma úgy fest a kép, hogy egyfelől kialakult az olyan, kiemelt minőségi szolgáltatást nyújtó elit iskolák hálózata – amelyekhez hasonlók persze az állami szférában is vannak –, ahová bejutni leginkább a felső tízezer vagy a középosztály gyermekeinek van lehetőségük. Ugyanakkor a derékhadat azok az „átlagos” iskolák adják, amelyek akár a tanulmányi eredményeket, akár a diákság rétegződését tekintve sem föl-, sem lefelé nem lógnak ki a mezőnyből. Az utóbbi években érzékelhetően nőtt a leszakadó rétegeket megcélzó egyházi iskolák száma is. A kisebb egyházak jellemzően a szegény településeken, a kifejezetten hátrányos térségekben átvett iskolákkal vállaltak ilyen társadalmi missziót. Az úgynevezett „történelmi” egyházak esetében a szakmát adó képzésekben (lásd Szakmabeliek című írásunkat) nőtt meg látványosan az effajta szerepvállalás.