Medián: Így állnak a pártok a népszavazás előtt

Az egész nyáron dübörgő „tájékoztató kampány” ellenére a pártok támogatottsága lényegében ugyanazon a szinten áll, mint három hónappal ezelőtt – derül ki a HVG számára szeptember 9-e és 13-a között készített reprezentatív Medián-felmérésből.

  • HVG HVG
Medián: Így állnak a pártok a népszavazás előtt

A teljes népesség körében szeptember közepén mért pártpreferenciák szinte pontosan megegyeznek azzal, amit júniusban mért a Medián, és a választani tudó „biztos” szavazók körében is csak hibahatáron belüli elmozdulások látszanak. A Fidesz jelenleg is a választókorú lakosság 37 százalékának támogatására számíthat, míg a Jobbik 12, az MSZP pedig 9 százaléknyi támogatói bázist tudhat maga mögött.

hvg

A kormány teljesítményének megítélése az év eleje óta lényegében stagnál: a válaszadók 44 százaléka elégedett a kabinet eddigi munkájával. Valamelyest javult viszont az általános közhangulat. A júniusban kimutatott 36 százalékról 42 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint Magyarországon általában véve jó irányba mennek a dolgok.

Érdekesség, hogy a derűlátók arányának növekedése nemcsak a Fidesz-szavazók optimizmusának köszönhető, hanem a Jobbik, az MSZP és az LMP szavazói körében is kimutatható. Az utóbbi időben felerősödő EU-ellenes hangok ellenére jelenleg is a lakosság 75 százaléka, sőt ezen belül a Fidesz-szavazók 81 százaléka helyesli azt, hogy Magyarország az Európai Unió tagja.

További részletek a HVG e heti számában.

 

hvg
Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.