szerző:
MTI / hvg.hu

2016 végén több tízmilliárd forintot vettek el a szociális területtől, a családok támogatásától.

Az MSZP-s képviselő Bangóné Borbély Ildikó sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy Magyarország nem erősödik, hanem adósodik, és fuldoklik a kormányzati korrupcióban.

Mint mondta, a Fidesz Európa szegényházává tette Magyarországot, és hiába büszkék a családi adókedvezményre - amit a legújabb kormányzati sikerpropagandában is ezerrel hirdetnek -, ezzel sokkal többet vesznek el, mint amennyit adnak a családoknak, ugyanis az egyszülős családok csaknem kétharmada él szegénységben, az arányuk 2016-ban csak nőtt, ahogy a többgyerekesek szegénységi aránya is magas.

Hozzátette, sem a családi pótlék, sem az anyasági támogatás, sem a gyes, sem a gyermeknevelési támogatás nem nőtt egy forinttal sem.

Bangóné Borbély Ildikó rámutatott, hogy tavaly a szociális és családtámogatásokra az év első 11 hónapjában 4,6 százalékkal kevesebbet költött a Fidesz, mint az előző év azonos időszakában.

A szocialista politikus közölte, négy pontot javasolnak: nettó százezer forintos minimálbért, a munkaadói terhek csökkentését, a régi nyugdíjszámítás visszaállítását, az energiaárak csökkentését, valamint minden alapvető élelmiszer áfájának csökkentését szorgalmazta.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!