szerző:

A kerekasztal tagjai elvileg "a harmonikus családi élethez és kapcsolati kultúrához szükséges készségeket" nevelnék a gyerekekbe.

Megalakult a családi életre és kapcsolati kultúrára nevelés kerekasztala, amelynek létrehozásával az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a szakmai, tudományos, egyházi és civil szereplők közös munkájához kíván fórumot biztosítani.

Az Emmi szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a résztvevőik célja, hogy

a gyerekek és a fiatalok minél jobban elsajátíthassák a harmonikus családi élethez és kapcsolati kultúrához szükséges készségeket.

Ennek érdekében mintegy ezer pedagógus juthat szakszerű, aktuális és a gyakorlatban is jól alkalmazható ismeretekhez, a képzési anyag pedig kötelező vagy választható tantárgyként a pedagógusképző egyetemi és főiskolai karok tantervének is részét képezhet. Emlékeztettek arra, hogy

a családi életre és kapcsolati készségre fejlesztés 2013 óta a Nemzeti alaptantervben is önálló műveltségi területként szerepel. 

A társadalom szélesebb rétegeinek tájékoztatása és a szülők direkt elérése érdekében a résztvevők az eddigi jó gyakorlatok összegyűjtését és bemutatását is kezdeményezték - olvasható a közleményben.