szerző:

A civilek elleni háborúban mindannyian veszítünk.

Február másodikán jön éves rendes baráti eligazítást tartani Orbánhoz a nagy Oroszország vezére, az örök és megbonthatatlanul a moszkvai vezetést uraló KGB egykori tisztje.

Mintha neki akarna dicsekedni Orbán, hogy teszi a dolgát: kivételesen förtelmes offenzívát indított a civil, nem-kormányzati intézmények ellen. Ma még a részleteket nem tudjuk, de itt az egészben is maga az ördög lakik.

Egyszer már nekiment néhány civil szervezetnek a kormány, kifejezetten a miniszterelnök utasítására – mint a Társaság a Szabadságjogokért Alapítvány által kiperelt dokumentumból megtudtuk – és éveken át tett ki megaláztatásnak, hatósági vegzálásnak embereket, hogy a történet végén kiderüljön: egyik civil szervezet sem követett el semminemű törvénytelenséget.

Még ennek előtte egy párját ritkítóan ocsmány eljárásban filozófusokat gyanúsított meg lopással a rossz emlékű Budai Gyulát használva szájának. Ennek kapcsán joggal jegyezte meg a kiváló Vajda Mihály a Magyar Narancs karácsonyi számában, hogy a tekintetben ez a támadás aljasabb volt, mint a Kádár-rezsimé, hogy akkoriban azt mondták az velük a baj, amit gondolnak, most pedig minden alap nélkül erkölcsi integritásukat akarták megkérdőjelezni egy rágalmazó hadjárattal.

Mindezek szerves folytatásaként indul most a civil szervezetek vegzálása, egyelőre (!) a Soros György által támogatott szervezetekre kihegyezve.

Soros egyébként a világ egyik legsikeresebb pénzügyi gurujaként évek óta a nyílt társadalom eszméjében hisz és annak támogatója – saját pénzéből. Magyarország – ahol három évtizede van jelen donorként – nagyon sokat köszönhet neki, iskolák, kórházak, településfejlesztési projektek éppúgy rengeteg pénzt kaptak alapítványától, mint különböző érdekvédelmi szervezetek. Nem utolsósorban hazánk egyetlen nemzetközileg magasan jegyzet egyeteme, a Közép-európai Egyetem (CEU) szintén az ő alapító tőkéjéből és támogatásából működik.

Lehet egyetérteni a Soros által képviselt nézetekkel, és lehet azokat elutasítani.

Amit egy demokráciában, de még egy ilyen féldemokráciában sem lehetne: nyílt kormányzati presszió alá vetni azokat, akik meggyőződésükre hallgatva olyan munkát végeznek, amely a kormányzatnak nem tetszik.

Orbánék azt mondják, ezek „álcivilek”, vagyis voltaképp belefolynak a politikába. Ez annyiban igaz, hogy típusosan a politika által elkövetett hibákra keresnek gyógyírt, illetve a politika által elhanyagolt szociális területeken segítenek: az állam által elkövetett emberi jogi sérelmek áldozatainak jogvédőiről, elesettek szociális munkásként dolgozó támogatóiról, betegjogokért küzdőkről, tanodákat működtetőkről van többnyire szó.

Az emberi jogokkal foglalkozó szervezeteknek – működésük értelméből következően – mindig is kormánykritikusnak kellett lenniük, s praxisukra visszanézve ennek a kritériumnak maradéktalanul megfeleltek 2010 előtt is.

Az ellenük beinduló gépezet kétszeresen elkeserítő.

Egyrészt arra mutat rá, hogy Orbán képtelen konszolidációs pályára állítani önmagát, a harc lételeme, és gátlástalanul és jogellenesen kezd el rugdosni bármilyen közösséget annak érdekében, hogy harci kedvét kialakíthassa, a kommunikációs mezőt pedig olyképp alakíthassa, hogy „megvédi” az országot. Jelen esetben mondjuk megvédi a tanárnőtől, aki egy eldugott faluban esélyt ad munkásságával a gyermekeknek, megvédi az ügyvédnőtől, aki egy családegyesítési perben jár el, vagy megvédi a szakértőtől, aki adatink védelme érdekében lép fel. Nevetséges.

De korántsem olyan nevetséges sajnos, ha mindezt annak tükrében nézzük, hogy a tervezet szerint a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) tisztségviselői adjanak vagyonnyilatkozatot. Látszólag semmiség, a politikusok is adnak, miért ne adnának ők is? A politikusok ugye azért adnak, mert közpénzek felett őrködnek vagy legalábbis arról döntenek, természetes, hogy az állampolgárokra tartozik, visszaéltek-e kivételes helyzetükkel. (Más kérdés, hogy ezek a vagyonnyilatkozatok sajnos könnyen kijátszhatóak.) Az NGO-k munkatársai magánadományokból tartják fent magukat, nem közadat, hogy vezetőjüknek mennyi a megtakarítása, avagy hány négyzetméter a lakása. Valójában ez egy olyan dokumentum, amely arra jó, hogy a kormányzati kommandómédia segítségével személyükben legyenek megalázhatóak, támadhatóak, s (a kormány szándékai szerint) minél többnek elmenjen a kedve tevékenysége gyakorlásától.

S itt még csupán a most célkeresztbe került civil szervezetekről van szó. Ezeknek a szervezeteknek a vezetői feltételezhetőleg minden nyomás ellenére elvégzik majd munkájukat, bár kétségkívül az elismerés helyett, amit érdemelnének, mind kényelmetlenebb és méltatlanabb viszonyok között.

Azonban ha a kormány azt tapasztalja, hogy mindez megvalósítható, miért ne lépne tovább? Mi lesz majd, amikor a választási kampány elején az egyéni képviselőjelöltektől Orbán azt hallja, hogy főnök, engem nem annyira szeretnek lent, mert nem tartottuk be, amit ígértünk, nem vittünk pénzt, viszont elvettük az iskolájukat, kórházukat, s bizony az álnokok szerint azok egyre cudarabbul működnek, így aztán sok hangos szó van ellenem. – No és ki hangoskodik? – Hát az X. Városért Egyesület, meg a Szebb X-t Egyesület. Nagyon jó, mondja majd a mi Putyinkánk, és ráküldi a Szebb X egyesületre a vizsgálatot, amelynek elnöke könnyen abban a helyzetben találhatja magát, hogy a szomszédait faggatják, vajon honnan is van ez a hatéves autó, saját pénzből, másból? Azt a luxusutat Hajdúszoboszlón ön szerint miből fizette a Szebb X elnöke családjának – kérdezi majd a kormányzati kommandómédia a helyi piacon az embereket.

Annak tükrében, amit az elmúlt hónapokban látunk és amerre tartunk, ez sajnos nagyon is életszerűnek tűnik.

Demokrácia van itt, kérem, mondja majd a miniszterelnök – ha sikerrel jár – lám, vannak szabad választások, lám van egy-két hülye politikus, aki szerint nem jó irányba mennek a dolgok, de amúgy tessék körülnézni: az emberek csendben vannak, a civil szervezetek kooperatívak, a gazdasági élet szereplőitől egy kritikus szó nem hangzik el, mi a probléma?

Orbán elgondolása azonban remélhetőleg nem jár sikerrel. Öntudatos, fiatal, nyugati tapasztalatokat szerzett értelmiségiekbe akar most belerúgni elsősorban és első körben, akik pontosan tudják, hogy nem kell félni, mert nekik van igazuk és az a tűrhetetlen, amit a Fidesz művel. A kormány azt fogja elérni, hogy nagyon felerősödik a nemzetközi aggodalom ezekért a szervezetékért és elsősorban is a magyarországi állapotokért. Abban pedig könnyen elszámíthatja magát a miniszterelnök, hogy azért, mert Donald Trump igen sajátosan kommunikálva igen sajátos dolgokat mond, az lesz valóban az amerikai kormányzat fősodrú politikája, hogy mindent benyelnek az oroszoknak.

Itt még azonban nem tartunk, jelenleg azt látjuk csak, hogy Orbánék a legócskább oroszországi viszonyokat adoptálják, megfélemlítenek és elnyomni igyekeznek minden – a szocializmusból származó kifejezéssel, de hisz a viszonyok is mind inkább olyanok – „másként gondolkodót”.

Igaz, újságírókat még nem öletnek meg, a vállalkozókat még nem börtönbe küldik, „csupán” olyan környezetet teremtenek, ahol ha egy üzletember működtetni akarja, amit felépített, úgy érzi, jobb, ha csendben marad, jobb, ha együttműködik.

Ez a mind zártabb társadalom, ez a gyorsuló sebességgel leépülő demokrácia természetesen az ország versenyképességét is rombolja, a fiatalok esélyeit is rontja – látjuk, mit művelnek az iskolákban –, összességében a ’89 utáni világban olyan károkat okoznak Orbánék, amire még nem volt példa. Ez annak ellenére igaz, hogy az EU-transzferek és néhány szerencsés és ügyes gazdasági lépés miatt a középosztálynál ma tényleg több pénz van, mint pár éve, miközben persze tömegek élnek rettenetes szegénységben, s ami a legnyomasztóbb: konzervált szegénységben, az esélyteremtés legkisebb akarata nélkül. Efféle esélyeket ezeknek az embereknek mostanság pont a nyitott társadalom hívei szoktak inkább adni, Soros-pénzből például, de ezt most legyilkolná Orbán.

Érdemes rögzíteni: ha megalkotják ezt a törvényt, újra átléptek egy Rubicont.

A putyini kitettség mellett a putyini modell is mind erősebb hazánkban.

Aljasságuk vissza fog ütni és ocsmány korszakként fog ez az időszak bevonulni a nemzeti emlékezetbe.

De addig még igen cudar idők várnak ránk.