Mizsur András
Mizsur András
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A semmiből robbant be a közéletbe a budapesti olimpia ellen beadott népszavazási kezdeményezésével a Momentum Mozgalom. A főként húszas és harmincas éveikben járó egyetemistákat és pályakezdőket tömörítő szervezet csütörtökön kezdi meg az aláírásgyűjtést, de távlati céljuk a párttá alakulás, meg az Orbán-rendszer leváltása.

hvg.hu: Mi lesz a mozgalmukkal, ha nem jön össze a népszavazás kiírásához szükséges 138 ezer hiteles aláírás? Van B-terv?

Ifj. Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke: Nehéz megmondani, mert az is siker lenne, ha képesek lennénk ráirányítani az emberek figyelmét arra az öt ügyre – egészségügy, oktatás, lakhatás, megélhetés és közlekedés –, amelyet képviselünk. Az is siker lehet, ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság látná, hogy a budapesti pályázatnak nincs elsöprő támogatása, mert akkor nem fogjuk megnyerni.

©

Orosz Anna: Nem arról van szó, hogy ne érdemelnénk meg egy olimpiát, viszont a jó oktatást és a jó egészségügyet nagyon is megérdemelnénk, és ezek fontosabbak. Nonszensz, hogy egy ilyen horderejű kérdésben nem kérdezik meg az embereket, miközben alsó hangon 2-3 ezer milliárd forint elköltéséről van szó.

hvg.hu: Sokan már úgy emlegetik a mozgalmat, hogy az „olimpiások”. Nem félnek, hogy ráég ez a kampány a mozgalomra?

F.-Gy. A.: Mi nemcsak az olimpiát, hanem azokat a témákat is napirenden tartjuk, amelyeket említettünk. Lehet, hogy nem lesz meg mind a 138 ezer hiteles aláírás, hiszen ebben a rendszerben történnek meglepetések. De készen kell állnunk arra, hogy ha a kormány feldobja a következő magas labdát, akkor azt lecsapjuk.

hvg.hu: Hogyan gyűjtik össze a 138 ezer aláírást? Ez a 30 nap elég szűkösnek tűnik.

O. A.: A 150 fős tagságunk mellett 500 aktivistára számíthatunk, ennyien jelentkeztek eddig. Adományokból pedig nemrég jött össze a második millió. (Nyilvános táblázatukban bárki nyomon követheti, hogy kitől, mennyi pénzt kapnak – a szerk.)

©

F.-Gy. A.: Huszonöt közlekedési csomópontnál lesz kint a pultunk, de szórakozóhelyekkel is megállapodtunk, és járjuk majd az utcákat, mindenhová bekopogunk. De ennél is nagyobb fegyverünk lehet, hogy az aláírásgyűjtőív letölthető a honlapunkról, vagyis könnyű terjeszteni. Volt, aki azonnal megígérte, hogy hoz 100 aláírást. Úgy gondolom, így simán összejöhet a szükséges mennyiség.

hvg.hu: Honnan indult a Momentum története?

F.-Gy. A.: Elkezdtem keresgélni olyan embereket, akik hozzám hasonlóan gondolkodnak Magyarországról és a politikáról, így alakult ki egy kilencfős mag. Aztán mindenki hozta az ismerőseit. Az egyesület maga 2016 tavaszán alakult meg, ekkor gyűlt össze 30-40 olyan ember, akik részt akartak venni ebben.

hvg.hu: Miért csak most léptek a nyilvánosság elé?

O. A.: Ezek az emberek ugyanazért jöttek össze, mert elegük van a fotelpolitizálásból, de ez még nem feltételezi nyomban a nyilvánosságot.

F.-Gy. A.: 2016 második felében döntöttünk úgy, hogy beleállunk az olimpiai kampányba, ezzel kvázi zászlót bontottunk. Ez egyrészt egy az olimpia elleni kiállás, másfelől viszont egy új politikai erő megjelenése, amely azokat akarja megszólítani, akik kiábrándultak a politikából. Az köt össze minket, hogy közösen akarunk tenni valamit az országért, és – ami legalább ilyen fontos – itthon akarunk maradni. Engem személy szerint a politikában nem az érdekel, hogy mennyit lehet ezzel keresni. Ha tisztességesen csinálja az ember, akkor nem sokat. Márpedig mi tisztességesen akarjuk csinálni.

©

O. A.: Ha például Norvégiában élnénk, akkor talán közünk nem lenne a politikához, ez sosem volt életcélunk. De láttuk, hogy mindenki csak beszél arról, milyen jó lenne, ha végre történne valami. Nem tudnánk tükörbe nézni, ha nem tennénk azért, hogy itthon tudjunk karriert és jövőt építeni, gyereket vállalni.

hvg.hu: Még a Fidesz is küzd azzal, hogy hogyan szólítsa meg a politikai iránt közönyös fiatalokat. Miért lehet a Momentum sikeresebb ebben?

F.-Gy. A.: Nagyon erősen közösségimédia-orientált szervezet vagyunk. Mindenki kicsit magányos, a mozgalmunk azt akarja, hogy jöjjenek el hozzánk az emberek, csináljunk közösen közéleti, kulturális programokat vagy csak bulizzunk egyet. Mi lazábban és felszabadultabban nyúlunk a politikához, mert igaz, hogy az komoly dolog, ám magunkat nem szabad túl komolyan venni.

hvg.hu: Nem tartanak attól, hogy a Momemtum megmarad a budapesti értelmiségi szubkultúra mozgalmának?

F.-Gy. A.: Pont ezért nagyon tudatosan építjük az országos hálózatunkat. Szegeden van egy 12 fős tagszervezetünk, a hozzá kapcsolódó 30-40 fős közösséggel, de tartottunk programokat Győrben és Miskolcon is.

©

O. A.: Azok a tagjaink, akik más településekről származnak, a kezdetek óta mondják, hogy nem maradhatunk meg Budapest határain belül. Szerintem vidéken is átlátják, hogy ez a 2-3 ezer milliárd kizárólag budapesti fejlesztésekre megy el, ezért még kevésbé éri meg nekik az olimpia.

hvg.hu: Elkerülhető-e, hogy a Milla, vagy más, a semmiből berobbanó, de gyorsan kimúló kezdeményezés sorsára jussanak?

O. A.: Nagy különbség, nálunk először jött létre a szervezet, és csak ezután jött az ügy, a NOlimpia-kampány. És figyelünk arra, hogy ne hozzunk meg olyan kompromisszumokat, amelyek csak egy kicsit is eltérítik a Momentumot az eredeti pályájáról, mert ez meg tud ölni egy szervezetet.

hvg.hu: Az LMP és az Együtt segítségének elfogadása nem egy ilyen apró kompromisszum?

O. A.: Az olimpia nemzeti ügy, ha valaki saját hatáskörében gyűjt aláírásokat, és utána idehozza azokat a Rózsa utcába, mi megköszönjük neki.

F.-Gy. A.: Hozzátenném, hogy egy jól működő demokráciában az emberek készek a kompromisszumra. Ha azt hirdetjük, hogy elegünk van a gyűlölködésből, akkor fontos, hogy amikor a helyzet megkívánja, tudjunk kompromisszumot kötni. A nemzet érdeke például ilyen. A hiteltelenné vált politikusokkal viszont nincs közös ügyünk.

©

hvg.hu: A Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) is szívesen beleáll a NOlimpiához hasonló „trollkodásokba”. Elfogadnák a kutyapárt segítségét is?

F.-Gy. A.: Még várjuk az ő támogatásukat. Én kedvelem, amit csináltak. Az más kérdés, hogy a politikájukat mennyire osztjuk, mi ugyanis azt mondjuk, be kell jutni a parlamentbe, meg kell reformálni az országot. A MKKP viszont nem mond ilyet.

hvg.hu: Látva a civil szervezetek elleni kirohanást, illetve azt, hogy a kormány bármilyen ellenzéki hangot kapásból Gyurcsánnyal vagy Soros Györggyel azonosít, készülnek rá, hogy hasonló támadásokat kapnak?

O. A.: Erre nem kell készülni, már megtörtént. Nagyon unjuk, és szeretnénk véget vetni ennek. Talán az apátia is az oka, hogy az emberek már nem tudják elképzelni, hogy egy szervezet mögött nem áll Gyurcsány vagy Soros.

F.-Gy. A.: Én például 2010-ben a Fideszre szavaztam. Nem tudunk mindenkit meggyőzni arról, hogy mi valóban egy patyolattiszta szervezet vagyunk. Akik az arcukat adják a Momentumhoz, azoknak fel kell készülniük ilyesmikre.

©

hvg.hu: A Spíler nevű blog például azt írja, hogy a Momentum „az új SZDSZ ifitagozat”. A cikkben felemlegetik, hogy az egyik tag Radnóti Sándor esztéta fia, és önkénteskedett a londoni olimpián.

F.-Gy. A.: Radnóti András példája azt mutatja, hogy nemcsak tanulmányok alapján mondunk nemet a 2024-es pályázatra. Az ő személyes élményei azt bizonyítják, hogy igazunk van a NOlimpia-kampánnyal. Sajnos a magyar közéletben már nem szokás érvelni, helyette a lejáratás lett a fő eszköz.

hvg.hu: Lesz pártalapítás, és indulás a 2018-as választáson?

F.-Gy. A.: Ennek a rendszernek egyszer vége lesz, ez biztos. Abban bízunk, hogy ezt a Momentum hozza el. Ránk ugyanis nem érvényes a centrális erőtér logikája. Van több millió elégedetlen ember, akiket ha mozgósítani tudunk, akkor vége, megtörténik a rendszerváltás. A pártalapítás az eszköz ahhoz, hogy egy európai és modern Magyarországot építsünk a jelenlegi avítt, begyepesedett és megbénult rendszer helyett. Ezt nem szabad sajnálni, be kell jutni a parlamentbe, és kész.

hvg.hu: Mi kell a párttá alakuláshoz?

F.-Gy. A.: Mindennek a kulcsa az országos hálózat. Úgy számolunk, hogy Budapestről is be lehetne jutni, de ezt nem akarjuk. 2018-ra ott akarunk lenni minden megyeszékhelyen. Nem lesz könnyű.