szerző:
Gergely Zsófia

Kötelezte a bíróság a PR-Telecom Zrt. nevű kábelszolgáltatót, hogy azonnal helyezze vissza kínálatába a Hír Televíziót, amit decemberben egyszerűen száműzött a kínálatából. A jogi hercehurca még tart, de a döntés szerint a nézőknek addig is joguk van HírTV-t nézni.

Azonnali hatállyal vissza kell helyeznie a PR-Telecom nevű kábelszolgáltatónak műsorkínálatában a Hír TV-t abban a 70 ezer háztartásban, amelynek programcsomagjából januártól kivette – így döntött a Budapest Környéki Törvényszék. Erről maga a csatorna számolt be szerdán délelőtti közleményében, amelyben azt írják: a bíróság többek közt a „Hír TV nézőinek mint fogyasztóknak” az érdekében tették vissza őket a kínálatba.

A Jász-Nagykun-Szolnok, Veszprém és Vas megyében is szolgáltató PR-Telecom decemberben jelentette be, hogy egyoldalú szerződésmódosítással kiveszi csomagjából a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó televíziót hat másik csatornával együtt. A HírTV szerint ez jogellenes, hiszen az érvényes megállapodásuk szerint 2017 végéig szólt. Így pert indítottak, ami még nem zárult le, de a bíróság addig is azonnali hatállyal visszaállította a tévé elérhetőségét a nézők számára.

A HírTV menet közben azt állította, hogy nem véletlenül próbált kiszúrni velük a kábelcég: a szigethalmi székhelyű PR-Telecom többségi tulajdonosa egy máltai offshore cég, a szolgáltató vagyonkezelői háttere pedig ugyanaz, mint annak a másik máltai társaságnak, amelynek luxus-jachtján nyaralt Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester.

A tévé szerint pornócsatornákat és Andy Vajna érdekeltségébe tartozó csatornákat kínált volna nézőinek helyettük, illetve a többi kihajított csatorna helyett a PR Telecom.

Magyar Nemzet pedig azt derítette ki, hogy több mint 3,3 milliárd forintos vissza nem térítendő állami támogatásban részesült a kábelszolgáltató társaság.

©