szerző:

Reagált a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a Momentum Mozgalom aláírásgyűjtési akciójára azután, hogy a szervezet beadta a gyűjtőíveket a Fővárosi Választási Bizottságnak.

Pontosan emlékszem arra a napra, amikor a Magyar Olimpiai Bizottság székházában valamennyi politikai párt vezetői konszenzusban voltak az olimpiarendezést illetően, mindannyian pártpolitikától függetlenül támogatták a budapesti pályázatot – kezdte rövid közleményét Borkai Zsolt. – Az ellenzéki pártok azonban sajnálatosan kivonultak az olimpiarendezés támogatása mögül, és elkezdték a magyar társadalmat is megosztani.

Ezzel a tevékenységükkel nagymértékben meggyengítették és gyengítik folyamatosan Budapest esélyeit, gyengítik Magyarország pályázatát. A Magyar Olimpiai Bizottság mint a pályázat egyik benyújtója, a szakmai oldalt képviseli a témában. A döntés meghozatala, hogy Budapest fenntartja-e szándékát a hazai rendezésű olimpiára vonatkozóan, a Fővárosi Önkormányzat jogosultsága – zárta szavait.

Borkai Zsolttal próbáltuk felvenni a kapcsolatot azután, hogy Tarlós István főpolgármester elmondta: azon gondolkodik, visszavonja a város pályázatát, ha megfelelő számú aláírás lesz az olimpiaellenes népszavazáshoz. Nem reagált a megkeresésünkre.

A Momentum Mozgalom olimpiai pályázattal kapcsolatos népszavazási kezdeményezéséhez 266 ezer 151 aláírás gyűlt össze.

hvg.hu Itthon

Szavazzon: vonja-e vissza Budapest a pályázatát a 2024-es olimpiára?

A Momentum Mozgalom 266 ezer aláírást gyűjtött össze olyan budapestiektől, akik azt szeretnék, hogy a főváros lakói népszavazáson mondhassák el, akarnak-e, vagy sem 2024-ben olimpiát Budapestre. Tegye meg ön már most is ezt: itt a kérdés, mondjon igent vagy nemet.