Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az olimpiai pályázat sorsáról döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés, de a nyilvános vitában és a folyosói beszélgetésekben már Budapest esetleges kormányzati büntetése volt a fontosabb téma. Karácsony Gergely érzékel szakadást a városháza és a kormány között, míg Csárdi Antal szerint az a cinizmus csúcsa lenne, ha egyedül a sportlétesítmények építése nem állna le. Ki fog kukoricán térdepelni?

"Budapestnek nem kellett az olimpiára ezermilliárd forint fejlesztési forrás, így abból fejleszthető a vidék"

– ezt mondta Lázár János a Debrecenben tartott Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett fórumon. Ezzel a nyilatkozattal kezdődött a vita Budapest esetleges megbüntetéséről. Orbán Viktor maga nevezte álomgyilkosságnak az olimpiaellenes népszavazást, és ha ő bűntényt lát, a büntetés sem szokott elmaradni.

Tuzson Bence sietett megnyugtatni a kedélyeket Lázár nyilatkozata után. A kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szerint még nem született döntés az olimpiai pályázattól való visszalépés után felszabadult pénzekről, büntetés pedig nem lesz. Ez azonban nem nyugtatta meg az ellenzéket. Ahogy Gy. Németh Erzsébet (DK) szerdán fogalmazott: Lázár szava többet ér Tuzsonénál. Szerinte a Miniszterelnökséget vezető politikus megszólalása cáfolja a budapesti olimpia melletti egykori érvet, miszerint a játékok attól számítanának olcsónak, mert az infrastrukturális fejlesztéseket ki lehet vonni a költségekből, azok úgy is megvalósulnának.

Mi történt a 3-as metróval?

Internetes mém: ég-e a 3-as metró?

Az aggodalmakat csak fokozta, hogy kedden az unió pályázatfigyelő lapjában megjelent, hogy a BKV visszavonta a 3-as metró déli szakaszának felújítására december végén kiírt tendert. Karácsony Gergely (PM) a fejleményt a hvg.hu kérdésére jelzésértékűnek nevezte, Gy. Németh Erzsébet pedig a közgyűlésen állította, ez Budapest büntetésének jele. Csárdi Antal (LMP) igyekszik jóhiszemű maradni, szerinte egyelőre sportszerűtlen a két dolgot összekeverni. Ha arról szól a visszavonás, hogy a három szakaszról egyszerre lesz eredmény, akkor lenyelhető ez a döntés – mondta Csárdi.

Tokody Marcell (Jobbik) azt is tudni véli, mi lesz a 3-as metró sorsa. Szerinte a projekt csúszni fog, és nem is lesz valódi felújítás, fejlesztés, csak arra lesz jó, hogy a minimális feltételek adottak legyenek a biztonságos utazáshoz.

Az ellenzék az ülésteremben és a folyosókon is egységesen kritizálta a reptérre vezető gyorsforgalmi út feljesztésének tervezett visszavonását. A jobbikos Tokody Marcell szerint Ferihegy és Kőbánya között balkáni állapotok vannak. Csárdi is halaszthatatlannak tartja a felújítást.

Majd tornaóráznak a versenyuszodában?

Tarlós örömmel hallotta Lázár megcáfolását
©

Karácsony Gergely elmondása szerint azért támogatta korábban az olimpiát, mert meggyőzte őt a rendezéshez kapcsolt, de a pályázati győzelem nélkül is megvalósításra kerülő fejlesztések listája. A kormányzati oldalról ezzel szemben a szándék az, hogy a projektek egy részét dobják, miközben a sportlétesítmények felépítéséhez ragaszkodnak. Hoffmann Tamás újbudai polgármester komolyan úgy érvelt a közgyűlés előtt, hogy a Dagály uszodakomplexumon a fővárosi iskolák tornaóra-gondján is enyhíteni tud.

Csárdi kérdésünkre a cinizmus csúcsának nevezte, ha az olimpiai pályázat visszavonása után csak a sportlétesítmények valósulnának meg. Tokody pedig azt üzente a főváros és az ország vezetésének: Budapest nem fog kukoricán térdepelni.

Lázár véleménye nem hivatalos álláspont?

Gy. Németh szerint egy Lázár általában többet ér, mint egy Tuzson
©

A fideszes képviselők a kormányzati kommunikációs stratégiát vitték tovább, miszerint a kialakult helyzetért az ellenzék a felelős, amely elárulta az olimpiát. Kocsis Máté azt állította, hogy a népszavazásokban ők hisznek, de ez csak arra lenne való, hogy az ország megszégyenüljön a Nemzetközi Olimpiai Bizottság előtt. Egy szóval sem tért azonban ki Lázár Jánosra vagy a főváros esetleges büntetésére.

A városvezetés részéről Tarlós István felelt az ellenzéki aggodalmakra. Az ő konfliktusai Lázárral a főváros fejlesztése (és nem fejlesztése) kapcsán kellően dokumentáltak. A főpolgármester most állítja: kedvenc fideszes ellenségének véleménye nem a párt hivatalos álláspontja, számára Tuzson Bence aznapi cáfolata erre elegendő garancia. Ha nem így történt volna, akkor maga Tarlós szavazta volna meg azt az indítványt, ami Lázár kijelentésére reagál.