Mit jelent a rendszerváltás idején születni? Leginkább azt, hogy fiatal felnőtté válva, 27 éves korára Magyarországon végképp befeszül az ember. Ráadásul, miközben szeretne a sorsán fordítani, úgy érzi, hogy minden afelé tolja: legyen pont olyan, mint a Fidesz. Rémálom friss politikai belépőknek.

Több mint 27 év telt el a rendszerváltás után, felnőtt egy generáció és egyéb közhelyek, itt a Momentum a maga csupa 27 éveseivel. A 27 pedig az új bűvös szám: akár csodálatos politikai termék, sőt, a magyar politikai élet új legendája is válhatna belőle. Sajnos nem szexi prím, de még az ezotériára fogékonyakat is meg lehetne szólítani vele, akár tudat alatt. Ez a legjobb, nem, kedves kommunikációs guruk, amikor valami ösztönösen, a zsigereinkben hat?

„Képzeld kicsikém, amikor 2017-ben jöttek a 27-esek, én ott voltam, tudtad, hogy én is egyidős vagyok velük?! Milyen helyes volt annak idején az a Fekete-Győr Andris, a Soproni, meg az a Hajnal Miki, hogy próbálták szegényeket lejáratni! Apáddal mennyit sírtunk meg nevettünk a TV és az internetek előtt!”

A rendszerváltás utáni, állítólag felszabadult hangulatban és reménykedő időszakban telt a gyermekkorom. Nyilván nem csupán az enyém. Meghatározó, máig visszacsengő motívum a fideszes fiúk dicsérete, az okos bibósok, akik közt a Lajos volt a legokosabb, Orbán a vagány, Deutsch a jóképű, Fodor, a kedves és visszafogott. A hardcore lakossági gyerekbarát verzió szerint jöttek ezek az ügyesek, szépek és bátrak, hogy megdöntsék nekünk a rendszert. Orbán Viktor a nép élére állt, elűzte a gonosz komcsikat, és hazaküldte a ruszkikat.

Titkon mindig is irigyeltem a szüleim generációját a Fidesz-legendáért, az életérzésért, a közösségért, a hitért, az akkori páratlan történelmi szituációért. Ez valami olyasmi, amibe az ember gondolatban szívesen belehelyezkedik. Orbánék felemelkedése az akkori fiatalok jelentős részének is sikerélményt jelentett. Igen, volt mire büszkének lenni, volt perspektíva. Véget ért a szenvedés, nem lesz több hallgatás és megalkuvás, sem gumipitypang, cserébe biogilisztát növeszt a kárpótoltak elíziumi mezeje. Eddig a mese, a többi már történelem.

Az előttem járók pedig teleírták a történelemkönyvek lapjait a Fidesz-előtte-utánával és azzal, hogy mégis hogyan juthattunk idáig. Hagyjuk is. Tudjuk. Unjuk. Refrén a korrupció, tanulság az „ellopták az országot.” És most az a nagy kérdés, hogy ellopták-e a jövőt is. El, de durván. Minden lehetséges értelemben. Tulajdonképpen jó előre a jövővel együtt ellopták a show-t is. Miért? Mert ezt is hagyjuk nekik, mert a játékban mi is önként és dalolva részt veszünk. Mert szeretjük a meséket, és a mesék tanulságaival együtt azok leegyszerűsített világát és színes-cukros hazugságait.

A megbűvölő Fidesz-legenda, a vele járó fiatalság és a tiszta lap magyar kultusza azóta is annyira bejön, hogy egyszerűen képtelenek vagyunk róla lekattanni. Ha nem is drog, de csapda biztosan, amiben most önként és dalolva sétál bele a 27-esek friss nemzedéke, és ha nem vigyáz, hamar hitelét veszti, nem mellesleg egy teljes generáció, a rendszerváltás után születettek utolsó lehetőségét kártyázza el.

Ahogy a magyar politikai pártok és az egyes generációs kapcsolatát feltáró, két héttel ezelőtti HVG hetilapban megjelent cikkünkben írtuk, a Momentum nagyon tudatosan játszik rá a korai Fideszre, 1990-es első kampányuk szimpatikus elemeire. Nyilván, mint minden politikai szereplő, főleg ha belépő, a Momentum is a szimpátiáért küzd, és logikusan nyúl a kipróbált, bevált módszerért.

Persze a tudatosság mellett az is könnyen lehet, hogy egyszerűen tudat alatt beléjük, belénk van kódolva a működés, a gondolat, ez az örökség: egy fiatal politikai formációnak így kell indulnia. Fidesz módra. Orbán módra. Mert nincs más, mint önmagunkat őszintén vállalva, vagányan középre állni és felülemelkedni.

Ráadásul a tudat alatt burjánzó, kényszeres Fidesz-majmolásnak egy másik, valóban a vizek felett lebegő, népszerű narratíva sem segít. Miszerint, Orbán Viktor az egyetemes zseni, az egyes számú politikai géniusz, a legnagyobb hatalomtechnikus. Akár rá szavaztunk, akár nem, akár szeretjük, akár gyűlöljük, alakja és működése példaértékű, mert az erő vele van, jól tud kézzel vezérelni. Ezt próbálja meg bárki elvitatni! Egy vezérnek, aki megszerezte és megtartotta a hatalmat, feltétlenül kijár a tisztelet.

Persze ugyanúgy a Kétely Nem Fér Hozzá csomag része a rendszerváltás is, ami adja a szent cezúrát. Mintha egy 89 után született magyar fiatalnak, egy 27-esnek nem lenne más választása, mint az, hogy identitását a rendszerváltás utániságra alapozza. Egy évjárat, amiből egyedül annyi biztos, hogy már valami, a Nagyon Rossz után van. Csakhogy a történet ott bukik meg, hogy a rendszerváltás nem volt sem heroikus, sem katartikus. Nem söpörte el megnyugtatóan a múltat: nem számoltatott el igazán, csupán átrendezte az erőviszonyokat. Öröksége, amiben fiatal felnőttként (is) szenvedünk. (Ide mindenki nyugodtan helyettesítse be a maga problémáját.)

Vagyis futóhomokra épít a Momentum, amennyiben a rendszerváltás befejezőjének tartja magát. Márpedig ezt többször is nyilatkozták, szóval valószínűleg mindezt komolyan is gondolják. Kétségtelen, hogy a szlogen jól hangzik, csak egy szemléletes képzavarral élve, olyan üresen kong, hogy a fal adja a másikat. Miért? Mert csak hiszi, hogy az, ám valójában nem őszinte, nem organikus megnyilvánulás egy 27-estől, nem a saját története! Csak egy jól felmondott lecke, megfelelés a Fidesznek, a híveiknek, és a szülőknek, a lápi lidércnek, mindazoknak, akik felépítették, továbbadták és azóta sem rombolták le, sőt, egyre csak fényezik a rendszerváltó fiatalok és Orbán Viktor legendáját.

Mert mi zajlik épp a szemünk előtt? Itt vannak a fiatal felnőtté lett gyerekek, és most meg akarják mutatni, hogy már képesek a saját lábukra állni, és fitogtatják anyunak és apunak: mi is vagyunk olyan vagányak, mint a fiatal fideszesek, fel tudunk szólalni, mi is képesek vagyunk felelősséget vállalni, akárcsak ők. Megakadályoztuk egy olimpiát, most már mi is bizonyítottunk ezzel annyit, hogy a nagypolitika tárgyalóasztalhoz ülhessünk, akárcsak Orbánék annak idején. Tulajdonképpen valahol büszkék vagyunk arra, ha az első Fidesz-generációhoz hasonlítanak bennünket, örömmel válaszolunk az összehasonlítást feszegető kérdésekre. „Nem vagyok olyan narcisztikus, mint a fiatal Orbán” – nyilatkozta pont a HVG-nek Fekete-Győr András. (Ez mondjuk nem mellesleg egy elég megnyugtató kijelentés.)

Ha már a Momentum így beleáll, akkor hasonlítsuk össze tényleg! A Nolimpia kampány sikere és a fiatalok közéleti érdeklődésének felébresztése kétségtelenül a Momentum érdeme, főleg az utóbbi hőstett, ugyanakkor eddigi teljesítménye alapján a Momentum csupán töredékét mutatta fel annak az ötletességnek, lendületnek és kreativitásnak, mint amit anno a nyitó Fidesz.

Bárhová is süllyedt, ha tetszik züllött, a bibós elit csapat egykori történelmi, filozófiai, jogi és általános műveltsége, felkészültsége, olthatatlan tudásvágya máig megkérdőjelezhetetlen. Zömmel sokad- és másodgenerációs értelmiségiként a Momentum tagok egyelőre a politizálást teszik emberarcúvá elsősorban a fiatalok számára, ám formációjukból pillanatnyilag hiányzik az egykori Fideszre jellemző intellektuális töltet. Vajon látják-e a Momentum csapat tagjai, hogy a saját legendájuk helyett, amiből igencsak erős politikai tőke kovácsolható, a Fideszét építgetik tovább? Tudják-e, hogy a Fideszt eleinte hajtó generációs lendület hogyan vált egyre terhesebbé? Hogyan szökött jobbra a kezdeti közép? Hogyan nem sikerült idővel már hidat képezni a jobb- és baloldaliak, szembenálló népiek és urbánusok között? Milyen árat fizettünk mindannyian azért, hogy erős, kormányzó párttá hízhasson a Fidesz?

Távol álljon tőlem, hogy kiállítsam egy generáció, részben a saját generációm szegénységi bizonyítványát. Van itt bőven potenciál. A jelenleg országjáró és a sajtót telenyilatkozó Momentum-csapat még bőven tanulhat, továbbá könnyen megtalálhatja és megnyerheti a politikának a mai tízen-huszonévesek leendő meghatározó arcait, azokat, akikkel mandátumokat és pozíciókat lehet nyerni, akikkel egészséges és működőképes Magyarországot lehet építeni. Az is bőven a Momentum mentsége, hogy nem atyáik, a Fidesz generáció mindent megtett azért, hogy a fiatalok ne kaphassanak politikai szerepet, sőt, teljesen kiszoruljanak a közélet játszóteréről. Ja, a Fidelitas, a Fidesz ifjúsági szervezete? Megnyilvánulásai alapján többnyire súlytalan látszatszervezet.

Az ellenzék, pár üdítő kivételtől eltekintve, szintén leginkább csak tét nélküli kényelempolitikus: le vannak osztva a szerepek, és a Momentumot kivéve minden szereplő a magyar közélet zártságának fenntartásában érdekelt. A szépre vasalt, keményvonalasságot és nemzeti büszkeséget a jobbikos ifjúság már lelőtte. Így nem marad más, mint a kívülállóság, a totális tagadás, és a saját történet, a saját legenda írás, ami elvarázsolja a népeket. Csakis az underground. A kezdeti Fidesz és a komolykodás helyett érdemesebb lenne a szegedi űrállomásra koncentrálni, onnan lehet most rugaszkodni. Nem vicc.