szerző:

Az ország középső részén többfelé havazott szerda délelőtt, máshol eső, havas eső hullott. A Dunántúl több járására első- és másodfokú riasztást adtak ki az erős szél miatt. A magasabb hegyekben akár 50 centiméteres hóréteg is kialakulhat.

Az érintett dunántúli területeken a következő órákban akár 90 kilométer/órásnál erősebb széllökések is lehetnek, ezért adtak ki több járásra első- és másodfokú riasztást szerda reggel.

©

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint napközben az Alpokalján, elsősorban a Kapuvár és Zalaegerszeg közötti sávban 80-100 kilométer/óra közötti széllökések is valószínűek, és az északkeleti országrészben szintén elfordulhat 70 kilométer/óra körüli szélsebesség.

Emellett az ország középső és keleti felében a jelentős mennyiségű eső miatt van érvényben Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok másodfokú a figyelmeztetés. Pest, Baranya, Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében, továbbá a fővárosban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a sok eső miatt.

Az ország középső és keleti felén jelentős, 20 milliméternél is több csapadékra kell számítani, de az Alföldön területi átlagban 30 milliméter feletti mennyiség is hullhat. Az Északi-középhegység magasabb részein akár 50 millimétert meghaladó csapadék is eshet.

Az Időkép térképe szerint az ország középső részén intenzíven havazott délelőtt 11 óra előtt, keleten eső hullott többfelé.

©

Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint az Északi-középhegységben 6-700, a Dunántúli-középhegység keleti felén és a Mecsekben 4-500 méter feletti részeken vizes, sok centiméteres hóréteg kialakulására is nagy esély van. Síkvidéken inkább csak időszakosan maradhat meg néhány centiméteres vizes hó.

Behavazódott a fővárosi Béla király út
©

A Kékesen a hírek szerint 15-20 centi hó hullott eddig. Az Időkép webkamerájának képén is jól látszik a hótakaró.

A télies útviszonyok miatt lezárták az 1111-es út Esztergom felől Dobogókőre vezető szakaszát. A rendőrök a forgalmat a Látóhegyi útnál, a 33-as kilométernél a 117-es útra, Pilisvörösvár felé terelik.