szerző:
MTI

Az európai kormányoknak és az EU-nak üzent 19 német tudós a CEU miatt a Frankfurter Allgemeine Zeitungban (FAZ) megjelent felhívásában.

A FAZ a csütörtöki számában Elüldöznek egy egyetemet címmel közölte a 19 német tudós felhívását, amelyet az európai kormányokhoz és az Európai Bizottsághoz intéztek a CEU megmentése céljából.

Felidézték, hogy a módosított felsőoktatási törvény egyes rendelkezései kizárólag a CEU-t érintik, és Orbán Viktor kormányfő, valamint a Fidesz vezető tagjainak megnyilatkozásai nem hagynak kétséget azzal kapcsolatban, hogy a jogszabályalkotás szándéka az egyetem elűzése az országból.

Szerintük egyes országokban a populista kormányok politikája a tudomány szabadsága ellen irányul, és ugyan a módszerekben mutatkoznak eltérések, de az indíték mindig ugyanaz: az azonos származású és érzésvilágú emberekből álló közösségként felfogott iigazi nép képviselőiként fellépve igyekeznek mindent kiszorítani, ami zavarja az egységet, ami nem utolsósorban a véleménypluralizmus színtereiként működő egyetemeket érinti.

A magyar esetet sok más esettől megkülönbözteti, hogy Magyarország uniós tagország - tették hozzá a szövegben.

A felhívást mások mellett Peter Strohschneider, a német tudományos kutatási alap elnöke, Eva Schlotheuber, a németországi történészek szövetségének elnöke és Thomas Höllmann, a bajor tudományos akadémia elnöke is aláírta.