A sok helyen fagyos hajnal után előbújik a nap és melegedni kezd az idő. Pénteken akár 28 fok is lehet egyes helyeken, de a hétvégére visszatér az eső, többfelé viharos széllel.

Szerdán több órára kisüt a nap, a legtöbb napsütés a déli országrészben várható. Eső nem valószínű. Napközben helyenként északon, északnyugaton megélénkül a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul.

Csütörtökön reggel és délelőtt még gyengén felhős, napos időre számíthatunk, majd a déli óráktól délnyugat felől egyre több fátyolfelhő érkezik. A délután második felétől főként a középső és északkeleti, északi területeken elszórtan valószínű eső, egy-egy zivatar is előfordulhat. A szél többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A csúcshőmérséklet 19 és 25 fok között alakul.

Pénteken az ország nagy részén kezdetben többnyire napos időre számíthatunk, majd erős gomolyfelhő-képződés várható. A déli óráktól többfelé alakul ki zápor, zivatar, főleg az ország északkeleti részén. A szelet többfelé erős, néhol viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 25 és 28 fok között valószínű, de északkeleten néhol nem lesz melegebb 22, 23 foknál.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint szombaton és vasárnap is többfelé várható zápor, zivatar, de nem lesz hideg, bőven 20 fok felett alakul a csúcshőmérséklet.

©

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!