szerző:
hvg.hu

Néhány százan vesznek részt a Március 15. térre meghirdetett "találkozón", amelynek résztvevői a tiltakozás új módszereit dolgozzák ki, illetve mutatják be. A téren egy ellentüntető is feltűnt, megafonba kiabált.

Vasárnap este fél 6-kor tüntetés kezdődött a Március 15. téren. A megmozdulást az elmúlt hónapok tüntetéseinek szervezői hirdették meg Itt van a tettek ideje! címmel. A szervezők a leírás szerint a demonstrációt valójában találkozónak szánták. Azokat invitálták, akik úgy érzik, nem hatottak a tavaszi több tízezres tüntetések, és a társadalmi ellenállás új és hatékonyabb eszközeit keresik. A programleírás szerint a gyűlést beszélgetések, tanácskozások követik majd, ahol az ellenállás különböző módozatait dolgozzák ki a résztvevők.

©

Tudósítónk szerint késő délután mintegy kétszáz-háromszáz ember jelent meg a meghirdetett eseményen, rendőrök nagyon láthatóan nincsenek. Az első felszólaló Pardavi Márta, a Helsinki Bizottság társelnöke volt. A szervezete valóban bemutatta, milyen, amikor a tiltakozás szintet lép - ami a tüntetés célja lenne. A Helsinki ugyanis más civil szervezetekkel együtt polgári engedetlenségbe kezdett a civiltörvény elfogadása után. Pardavi Orbán 2006-os szavaival védte lépésüket.

©

"Ha alkotmányos jogainkat sértik, kordont lehet bontani, és a civiltörvényt is bojkottálni lehet. A Helsinki folytatja jogvédő munkáját" - mondta.

A tüntetés résztvevőinek átlagéletkora láványosan magasabb, mint a tavaszi demonstrációkon.

Leginkább az Eleven emlékmű aktivistáit látni, akik a Szabadság téri világháborús emlékmű felépítése ellen tiltakoztak. Kollégánk szerint a közeli kávézók zavartalanul működnek, a demonstráció színpadát megfáradt, legénybúcsúra érkezett angolok is figyelik.

©

Pardavi után a gyermekéhezés elleni munkájáról is ismert Horgas Péter jelmeztervező szólalt fel, majd egy diákújságíró és Vágó Gábor volt LMP-s politikus beszélt, utóbbi úgy fogalmazott, "csak az idióták tétlenek". Vágó beszéde közben feltűnt egy megafonba kiabáló ellentüntető a színpad előtt, a szónok erre úgy reagált, hogy

a kamerák nem a magányos őrültekre mentek rá, amikor még értelmes ország voltunk.

Hozzátette: nem magányos őrültek csinálták a magyar forradalmakat. Öt perc után 6-8 rendőr jelent meg, hogy a helyzetet megoldja, holott Vágó jól kezelte a provokációt. A hirtelen előbukkant rendőrök mellett a tévéstábok is a szakállas férfi köré sereglettek.

©
©

Horgas Péter a felszólalások végén beszélgetni hívta a tüntetést megzavaró férfit, és megköszönte a rendőröknek a helyzet profi kezelését.

©

Este 7-kor az érdeklődők több csoportban folytatták a beszélgetést a tüntetés szervezőivel. A felállított sátrakban témákra bontva vitatják meg, mit is kellene tenni.

©