Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Ajándékba kapta az aláírást egy barátjától - ezzel magyarázta Vujity Tvrtko a Rádió 1 reggeli műsorában.
Ahogy azt megírtuk, a riporter-műsorvezető körüli felhajtás azzal indult, hogy közzétett egy fotót a Facebookon, amiből úgy tűnt, magától Donald Trumptól kapott dedikált fotót és a munkájához sikereket kívánó üzenetet Donald Trumptól. Tvrtko jelenleg az Egyesült Államokban él, de a korábbi hírek szerint ősztől az ATV munkatársa lesz.
Sebestyén Balázsék már kedden megpróbálták elérni a tévést, aki az időeltolódás miatt akkor nem tudta fogadni az előre meg nem szervezett hívást, szerdán viszont elmondta az ügy hátterét.
Mint az kiderült, aláírt Trump-fotót bárki rendelhet a neten mintegy 60 dollárért, de Tvrtko a Reggeli Show-ban azt mondta, neki nem került ennyibe, ugyanis ajándékba kapta egy barátjától.
Mint mesélte, az amerikai szomszédja és jó barátja rendezett neki egy búcsúbulit, a buli végén pedig a kezébe nyomta a képet, mondván, hogy "ez az ő washingtoni búcsúajándéka".
A tévés hozzátette, számára megdöbbentő volt, hogy bár úgy tette közzé a képet a Facebookon, hogy semmit nem írt mellé, csak egy kis magyar és amerikai zászlót, illetve szívecskét tett hozzá emotikonként, mégis óriási indulatokat gerjesztett, és azonnal megindultak a találgatások, cikkek születtek arról, hogy honnan volt neki ilyenje, ezért inkább leszedte a posztot.
Tvrtko augusztus óta lakott Washingtonban, most azonban megerősítette, hogy hamarosan hazatér Magyarországra.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.