szerző:
hvg.hu

Soros Györgynek a migránsokat Európába csatornázó tervéről szólt Orbán Viktor pénteki közrádiós interjújának nagy része.

Soros György terve az, hogy évente egymillió embert hozzon be Európába, ennek végrehajtására jönne létre az Európai Menekültügyi Ügynökség, amely elvenné az egyes országok kormányaitól a lehetőséget arra, hogy eldöntsék, kiket hajlandók befogadni – ismételte meg az utóbbi időben a kormánypárti politikusok által is rendszeresen hangoztatott üzenetet Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A miniszterelnök szerint Soros ráadásul nem is valódi menekülteket, hanem gazdasági migránsokat küld a kontinensre.

Arra a felvetésre, hogy az Európai Bizottság első alelnöke a minap feltette a kérdést, mi történt volna, ha nyugat-európai kormányfők 1956-ban azt mondták volna, hogy a magyarok nem tartoznak oda kulturálisan, Orbán úgy reagált: a kormányaik megbuktak volna.

Mert Magyarország keresztény ország, Európához tartozik, aki ezt tagadja, az a szamárság jegyét hordozná a homlokán.

Hozzátette: amikor a magyaroknak a szovjetek elleni háború miatt menekülniük kellett, akkor nem masíroztak át a határokon, kerítéseken, hanem bevonultak a számukra kijelölt táborokba. Nem mondták, hogy márpedig ők máshová akarnak menni, és senki sem állíthatja meg őket.

Orbán szerint minden olyan uniós csúcs feszült hangulatú, amelyen előkerül a migráció kérdése, néhány ország ugyanis a Soros-féle terv végrehajtásán fáradozik, s ezt Brüsszelen keresztül akarja megvalósítani. Ezek az országok – magyarázta –, amikor dokumentumok megszövegezéséről van szó, sosem fogadják el azt a javaslatot, amely szerint a migránsokat meg kell állítani. Szerintük a jól menedzselt migráció előnyös Európa számára, de erről vita van.

A nem kormányzati szervezetekre, az ngo-kra is kitért Orbán az interjúban, annak nyomán, hogy több ország jelezte: tervezik a szabályozásukat a migrációban betöltött szerepük miatt. A kormányfő szerint ezek az ngo-k nem igazi civilek, hanem nemzetközi hálózatok lerakatai, amelyeket Soros György pénzel, és amelyek

bűnözőket, terroristákat mentegetnek.

Az egész világ látja – jelentette ki Orbán –, hogy a magyar származású amerikai milliárdos mindenkit hajlandó finanszírozni, aki az ő tervét segíti megvalósítani, akik beszállítják a migránsokat Európába.

A kormányfő szerint mindenki tudja, hogy e kérdésben Magyarországnak van igaza, és négyszemközt részben vagy teljesen el is ismerik, hogy a magyar a jó minta. Vagyis az érkezőket meg kell állítani a határon, nem szabad illegális migránsokat beengedni. Egyre több országban ismerik fel az emberek, hogy ez így van, az országokat azonban nem az emberek irányítják, hanem olyan vezetők, akik "ideológiai és pénzügyi alapon kötődnek ahhoz az elképzeléshez, amit liberalizmusnak neveznek". A miniszterelnök biztos abban, hogy bekövetkezik majd a fordulat, az emberek ki fogják kényszeríteni a kormányaiktól, hogy mondják ki: a migránsokat meg kell állítani.

Orbán a menekültügyi ügynökség tervezett létrehozása kapcsán hangsúlyozta: akik már itt vannak, azokat vissza kell küldeni, nem pedig elosztogatni, mert ha az eddig még útnak nem indultak azt látják, hogy Európába juthatnak, szintén meg fognak indulni.

Arról is beszélt a miniszterelnök, hogy nem kellett volna végezni Moammer Kadhafi líbiai elnökkel, mert bár senki sem állíthatja, hogy az országában demokrata, úriember-kormányzás zajlott, de a migránsok áradatát visszatartotta. Erről Olaszországgal megállapodást is kötött, amely miatt annak idején Silvio Berlusconi olasz elnök figyelmeztette is az uniós vezetőket: ha kiiktatják Kadhafit, nem lesz, aki betartsa ezt az egyezményt.

Orbán szerint van tehát felelőssége a migrációs válság kialakulásában az uniós miniszterelnököknek:

az az európai elmebetegség

ugyanis, amely olyan elveket vár a miénktől eltérő kultúrájú országoktól, mint amelyek alapján itt zajlik a kormányzás, tönkreteszik ugyanis azoknak az államoknak a stabilitását.

Beszélt Orbán arról is, hogy az Egyesült Államok és a közép-európai országok azonosan ítélik meg a migrációt: a határokat meg kell védeni, a migránsokat fel kell tartóztatni, ha kell, falat építeni, s nem eltűrni, hogy a polgárok veszélybe kerüljenek. A kormányfő szerint sokatmondó az is, hogy Trump nem valamelyik nyugat-európai helyszínen, hanem Varsóban mondta el első hivatalos, irányadó beszédét.

Az energiafüggőség is szóba került az interjúban, erről szólva Orbán közölte: Magyarország az elmúlt években jelentős eredményeket ért el ezen a téren, el tudjuk érni például a nem orosz eredetű gázt szállító vezetéket is, közműcégeket vásároltunk vissza, radikálisan csökkent a kiszolgáltatottságunk.

A Mol 25 százalékát úgy kellett kivásárolnom oroszok zsebéből

– jelentette ki, megjegyezve: az amerikaiak és az oroszok is gázt akarnak eladni Európának, s Magyarország számára mindkét forrás elérhető.

Az egy hét múlva kezdődő vizes világbajnokságra is kitért Orbán, aki szerint minden magyarnak erőpróbaként kellene tekintenie az eseményre, amelyhez hasonló nagyságút eddig még nem rendezett az ország. Olyasmi ez, mint az, hogy hazaküldtük az IMF-et, hogy megreguláztuk a bankokat vagy hogy elértük az energiafüggetlenséget – nem gondoltuk volna, hogy meg tudjuk csinálni.