szerző:
hvg.hu

A főpolgármester azt mondja, sok a nyitott kérdés, a BKK vezetőjét most biztos nem rúgja ki, és az eddigi információi szerint "személyhez" kötődhet az adatok kiszivárgása, de még ez sem biztos. Az viszont igen, hogy a BKK nem fizetett még a rendszerért. Követeli, hogy a termék előállítója adjon magyarázatot, hogy "mi az ördög van ezzel a rendszerrel".

Még nincs meg a BKK-botrány vizsgálati eredménye – mondta Tarlós István főpolgármester, akkor nyilatkozik majd, ha a hatósági és a belső vizsgálat alapján pontosan lehet majd tudni, mi történt. Ezt most szerinte nem lehet. Azt azonban kijelentette: "eszem ágában sincs kezdeményezni a vezérigazgató felmentését, főleg, amíg nem tisztázódik a helyzet". Nyomást érez a sajtó felől is, hogy rúgja ki Dabóczyt, de ezt nem teszi meg, ezzel szerinte gyengének tűnne.

Kezdettől hamis információk láttak napvilágot, mélységes csend van most. Éjszakai őrizetbevételről volt szó, ez nem volt igaz. A fiatalembernek sem a személyét, sem a tevékenységét nem minősíti. Etikus hacker kifejezésen megdöbbent, „de valóban van ilyen”. Értesítés helyei, időbeni egymásutánisága az komoly ellentéteket hord magában, még akkor is, ha erről nem beszélnek.

Eddig nem fizettek a T-Systemsnek

Tarlós pár elemet tisztáz: az alapinformációk egyike, hogy belső vizsgálatot is elrendelt a rendszer minőségének tisztázására. Bármelyik rendszer feltörhető, még a Pentagoné is, a kérdés, ezt mennyire könnyű feltörni.

Nem lehet itt hűtlen kezelésről beszélni a BKK részéről, a BKK nem finanszírozója ennek a projektnek, nem előállítója, nem költött rá egy fillért sem. A szolgáltatás igénybevételére szerződött, nem fizetett ki semmit, a történtek után egyelőre nem is fog. A Főváros elvárja, hogy a T-Systems német tulajdonosa ne hallgasson, adjon magyarázatot a történtekre. Szerinte van közük hozzá, annyira, mint neki a BKK-hoz. "Követeljük, hogy a német cég adjon magyarázatot a történtekre. Ha az áru hibás, ő adta el, félrevezetve a felhasználót." Nem feltétlen helyesli a bocsánatkéréseket, de a károsulttól (BKK) még senki nem kért bocsánatot. Szolgáltatást és nem projektet vásárolt a BKK – hangsúlyozta.

Nem akarja a gyerek vérét, de sok a nyitott kérdés

A 18 éves diák tettét nem minősíti, vérét nem kívánja, de vannak nyitott kérdések. Mi a cselekedet és az értesítés összefüggése, a motiváció se tisztázott. Első eset-e az ilyen kísérlet, vagy máskor is előfordult-e nála. A BKK esetében a cselekmények sora és tartalma ténylegesen kielégíti-e az etikus hacker fogalmának kritériumait? Ezt még nem tisztázták, itt csak állítások vannak – mondja Tarlós. "Nem tudom, hogy lehet egy gimnazistának állást ajánlani, de lehet, hogy ilyen is van." Senkit semmivel nem vádol, de még nem tudni, mi történt, nagyon sok az ellentmondás, a híresztelésekről sokszor kiderül, hogy nem igaz. Nyitott kérdés, hogy etikus hacker volt-e, "lehetséges, kérem, de nem bizonyított". Amíg ez nincs bizonyítva, bárki mondhatja minden mackósra, kábelrongálóra, hogy kihasználta a rendszer gyengeségét, rávilágított a hiányosságokra – teszi hozzá.

A legfontosabb kérdés, volt itt több túlterheléses támadás, a BKK teljes informatikai rendszere ellen. Olyan támadássorozat volt, ami az egyik legfontosabb közszolgáltatás rendszerét lebénította, több mint 30-szoros volt a terhelés – idézi a kapott jelentést. Mintha 1 órán belül 40 millió ember érdeklődött volna az oldal iránt. Ilyen támadássorozat olyan anyagi és humán ráfordítást igényel, hogy a költsége nagyjából 300 millió forint. Azt ő sem hiszi, hogy egy 18 éves ekkora erőforrást vet be, itt valami "koncepcionális valamiről lehet szó". Kérdezi, vajon ez is segítő szándék? Kérdésre válaszolva kijelentette, itt nem Soros Györgyre gondolt, ha rá gondolt volna, kimondja. Azt, hogy ki állhat emögött, nem kezdte el találgatni, "az újságírók fantáziája élénkebb".

Adatkiszivárgásról is beszél

Eddigi jelek arra mutatnak – kategorikus megállapítást majd a hatóságok tesznek –, hogy nem a rendszer meghekkeléséből származhatnak ezek a kiszivárogtatott adatok, sokkal valószínűbb – nem állítás, csak információt közvetít –, hogy ez személyes kiszivárogtatás alapján történhetett. Nem zárják ki a szakértők, hogy a BKK vagy a T-Systems személyi állományából követte el valaki a kiszivárogtatást. BKK vezetése letiltotta az adatokhoz hozzáférést, túl sok alternatíva nincs, ha ez így történt. De még tisztázatlan – hangsúlyozza. Ahogy az is, hogy kerül ez egy szerkesztőségbe.

Garantálták, hogy a rendszer működőképes, adjon a T-Systems magyarázatot, mi történt.

A szerződésről nem beszél – azt mondja, vizsgálják a BKK és a T-Systems között kötött szerződés módosítását, azt mondta, a jogszabályok szerint nem kellett közbeszerzést kiírni, de hozzátette, "ez nem az én szintem". A vizsgálati jelentés

"olyan nyilvános lesz, mint a huzat".

Azt nem tudja megmondani, mikor lesz jelentés. A főpolgármester illetve a sajtó máshogy látja, mennyi idő volt a rendszer kifejlesztésére, de megismételte, ez nem a tulajdonos szintje.

"Abba az utcába nem tudnak bevinni, hogy az ügy belsejét felemeljem a tulajdonos szintjére."

Mint Orbán, juszt se

Alapvetően, munkája egészét tekintve elégedett Dabóczy munkájával. Különböző megfogalmazott, fenyegető kívánságokra ettől csak azért, mert követelik tőle, nem tud eltérni. Ha a vizsgálat Dabóczy felelősségét mutatja ki – amire szerény esély van –, akkor el lehet gondolkodni. De hogy „itt érzelmi alapon követelik, hogy váltsam le Dabóczy Kálmánt, a legjobb út oda, hogy ne váltsam le”.

Kockagét

"Ment a hergelés, ahogy kell, ahogy szokott" – mondja Tarlós István főpolgármester a tegnapi metrós történettel kapcsolatban, Kiderült, egy fakocka miatt nem lehetett becsukni az ajtót, emiatt állt ki a szerelvény. Tarlós felmutatta a kis zacskóba becsomagolt fadarabot, majd visszaadta a BKV vezetőjének.

Azt mondta, olyan ez a kocka, ami pont beleillik a sínbe, "mintha oda méretezték volna. Az ilyen nem szakad és nem törik le semmiről" – mondta a főpolgármester, aki szerint odahelyezhették ezt a darabot.

"Mintha oda öntötték volna. Ugye senki nem akarja azt mondani, ilyen kihullik véletlenül valaki zsebéből, és pont oda esik. Valaki elhelyezte két állomás között csúcsforgalomban."

Az ügy lehet, hogy viccesnek tűnik, "de nem az én székemből", az ügyben büntetőeljárás indult, ugyanis a Btk. szerint aki közérdekű üzem működését jelentős mértékben megzavarja, 5 évig terjedő börtönnel büntethető. A BKV vezetője külön kérdésre válaszolva pontosította, ma teszik meg a feljelentést, ez kötelességük.

A kötbér kell

Tarlós arról is beszélt, a felújított metrók közül 6 már közlekedik, a 7. július 26-án szintén megérkezett, napokon belül közlekedni fog. Azt mondta, egy "gyermeteg szoftverfrissítéssel" megoldották a problémát. Kétmilliárd forint kötbér igénye van a BKV-nak a felújítást végző orosz céggel szemben, ennek érvényesítéséről nem mond le a BKV – hangsúlyozta Tarlós.

"Saját szándékából sem, meg a város ezt nem is engedné."

A jövőben havi 3 szerelvény átadását tervezi az orosz cég, így ledolgozható a csúszás valamelyest. 2018 folyamán már csak felújított szerelvény közlekedik a 3-as metró vonalán – tette hozzá.

Nem lesz minden állomás akadálymentes

Tarlós István kérdésre válaszolva azt mondta, szíve szerint minden metró aluljárót akadálymentessé tenne, de erre nincs elég pénz. "Annyit tudunk akadálymentesíteni, amennyi pénz van rá." A metró 45 éve nem akadálymentes - tette még hozzá, és azt is mondta, ezrelékben sem fejezhető ki a metrón naponta utazó mozgássérültek száma.