szerző:
hvg.hu

Egyelőre nem tudni, lesz-e valamilyen hatása annak, hogy az egyik budapesti bíróság tisztességtelennek ítélte a BKK pótdíjkövetelését egy 2015 őszén megbírságolt utassal szemben.

A BKK szerint nem lehet következetes bírói gyakorlatnak tekinteni azt, amit az egyik bliccelő ügyének elsőfokú ítélet indoklásában állítottak – hangzott el a csütörtöki RTL Híradóban.

Az Index szerdán írta meg, hogy tisztességtelennek ítélte a Budapesti II. és III. kerületi Bíróság a BKK-nak egy 2015-ben megbüntetett utassal szembeni pótdíjkövetelését, mert annak mértéke kilencvenkétszerese volt a jegyárnak.

A BKK viszont úgy reagált csütörtökön, hogy a pótdíj mértéke nem tisztességtelen a társaság álláspontja szerint. 

A tudósításban elhangzott, hogy a BKK-nak tavaly másfélmilliárd forint bevétele volt pótdíjakból. 2016-ban összesen 450, pótdíjazással kapcsolatos per zárult le jogerősen, ezek 97 százalékát, vagyis 441-et a BKK nyert meg. A bliccelő utasnak ilyen esetben nemcsak a pótdíjat, hanem a perköltséget is ki kell fizetnie.

Az RTL Híradó megkérdezte a Fővárosi Törvényszéktől, miben volt más ez az ügy, mint a többi, és milyen hatással lehet a hasonló perekre. A nyári szünetre hivatkozva azonban nem tudtak válaszolni.

A Demokratikus Koalíció szerint a Budapesti Közlekedési Központnak változtatni kellene ezek után a bírságolási szokásain.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!