szerző:
hvg.hu

"Szerintem a hatóságoknak fellebbezniük kell" – kommentálta a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, hogy M. Richárdot nem helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság.

Rogán Antalnak 2013-ban különvéleménye volt arról, hogy előzetes letartóztatásból házi őrizetbe került Eva Rezesova, aki közúti balesetben négy ember halálát okozta. (Mivel folyamatban lévő ügyről volt szó, Rogán akkori Facebook-posztját nem hagyta válasz nélkül a Magyar Bírói Egyesület.)

Az Origo most megkérdezte a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjét, mit szól hozzá, hogy nem került előzetese M. Richárd, az a férfi, aki a Dózsa György úton nagy sebességgel hajtva, jogosítvány nélkül – újabb hírek szerint kokain hatása alatt – két halálos áldozattal járó balesetet okozott idén májusban.

Rogán azt mondta, nem ért egyet M. Richárd házi őrizetével, túl enyhének tartja a bíróság határozatát, főleg akkor, ha helytállóak a baleset súlyosbító körülményeiről szóló sajtóértesülések, magyarán szólva, ha a sofőr tényleg kokainozott a baleset előtt.

©

Szörnyű, ami történt, hiszen két ember meghalt és ezért viselni kell a felelősséget

– mondta Rogán Antal. Annyi különbség azért van a Rezesova-ügy és eközött – folytatta a miniszter –, hogy a nő vélhetően haza akart menni Szlovákiába, ahol befolyásos családja várta, és így kikerült volna a magyar igazságszolgáltatás hatásköréből. M. Richárd esetében annyira nem reális a szökés veszélye Rogán szerint. Hozzátette azonban: ez nem elég ahhoz, hogy a bíróságok ilyen megengedő magatartást tanúsítsanak,

szerintem a hatóságoknak fellebbezniük kell.

Az ügyészség szerint M. Richárd a gyorshajtás miatt okozta a balesetet, amelyben ketten meghaltak, és többen megsérültek. A férfi többször állt már bíróság előtt, és börtönben is ült. Vádlott volt a kecskeméti maffiaperben, és ismerőse Radnai Lászlónak, aki a kilencvenes évek több alvilági leszámolási ügyében koronatanú volt.

M. Richárd ezt az autót vezette
©

Túl azon, hogy Rogán az ügyben jó érzékkel képviseli a nép igazságérzetét, már másodszor vállalkozik rá, hogy az elvileg független igazságszolgáltatás döntését nyilvánosan minősítse. De nyilatkozata nemcsak emiatt pikáns, hanem azért is, mert a Dózsa György úti gázolás gyanúsítottjának egyik embere, K. Konrád a politikus csepeli nemzeti konzultációs fórumán tűnt fel mint őrző-védő. Rogán Antal erről azt mondta, hogy nem az ő biztonsági emberei voltak ott, hanem a rendezvényszervezőké.