szerző:
hvg.hu

A fia adta a jegyet a hintabalesetben megsérült fiú családjának – mondta az InfoRádiónak Greznár Attila, a Várpalotán eltört kalapácshinta üzemeltetőjének vezetője. Az orvosok még mindig küzdenek a fiatal életéért.

Együttműködik a hatóságokkal és a balesetben súlyosan megsérült fiú családjával is találkozott annak a cégnek a vezetője, aki a kalapácshintát üzemeltette a hétvégi várpalotai napokon – hangzott el az InfoRádióban.

"Ennek a családnak – anyuka, egy kislány és egy fiú – nagyon tetszett a hinta, már négyszer ültek fel egymás után a berendezésre. Amikor az utolsó menetnél leszálltak, a kislány odament a fiamhoz, aki a berendezést kezelte, majd vitt neki kávét. A fiam ezért cserébe három tiszteletjegyet adott a családnak" – idézte fel a történteket Greznár Attila, az utazó vidámpark vezetője.

"Azóta nincs nyugtunk, éjszaka nem tudunk aludni" – tette hozzá.

Úgy tudni, hogy a hinta felső szára eltört, és hatalmas erővel az alsó szárhoz csapódott, ahol a fiú ült. A fiú mögött a testvére és édesanyja ült.

A vidámpark közleménye szerint az érintett hinta 2 éve készült, problémamentesen működött a legnagyobb fesztiválokon is, legutóbbi éves felülvizsgálata pedig júniusban történt meg.

Greznár Attila az InfoRádiónak azt mondta, mindig figyeltek arra, hogy "a lehetőségek határán a lehető legbiztonságosabb berendezéseket" tudják megterveztetni és legyártatni, soha nem volt semmilyen gondjuk.

"Az én laikus meglátásom a következő: ahogy néztem a törésfelületet, rendkívül szemcsésnek láttam, ezért arra gondoltam, hogy vagy nem megfelelő anyagot használtak, vagy az edzést nagyon rideggé tették, nem megfelelő módon történt az anyag visszaeresztése" – mondta a cégvezető, hozzátéve, hogy ő nem szakember, de nagy szakmai múltja van.

A berendezést minden összeszerelés után átvizsgálják, minden üzemnap előtt ellenőrzik, erről üzemeltetési naplót vezetnek. Ezt a hatóságnak át is adták. A 65 éves férfi egyébként ebbe a szakmába született, a szülei és a nagyszülei is a szórakoztatóiparnak ezen ágában dolgoztak – mondta az InfoRádiónak.

A kalapácshintát lebontották, a rendőrség lefoglalta, a szerkezetét szakértők vizsgálják.

A 18 éves fiút, aki a gépezettől 10 méterre, az úttestre esett, még szombat este megoperálták. Súlyos agysérüléseket szenvedett, a koponyája is összetört, jelenleg válságos állapotban fekszik az intenzív osztályon, mélyaltatásban tartják.

Ha sikeres lesz a kezelés és életben marad a fiú, akkor az ébresztés után derül majd ki, hogy milyen agyterületei, funkciói működnek – mondta az InfoRádiónak Tamás László, a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató főorvosa. Úgy tudja, hogy a fiút már a baleset helyszínén elaltatták és intubálták a mentők.

A balesetben összesen négyen sérültek meg. Egy másik 15 éves fiú súlyos térdsérüléseket szenvedett, ő fel fog épülni.

HVG Pártoló Tagság program

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!