szerző:
hvg.hu

Tarlós István főpolgármester pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: ha az ajtó csukódását nem akadályozzák, akkor az új metrókocsik hibamentesen működnek a júliusi forgalomba visszaállításunk után.

Már 13 új orosz metrószerelvény van Budapesten, ebből 11 új szerelvény rendelkezik engedéllyel - mondta Tarlós István főpolgármester. Szerinte ezek jól működnek, ha nem akadályozzák az ajtók működését.

Ennek némileg ellentmond, hogy a fakockás esettől eltekintve a metrók többször is ajtóvisszajelzési hiba miatt álltak ki a forgalomból, erről a hvg.hu is többször beszámolt. A főpolgármester arról is beszámolt, hogy az ominózus fakockás esetben a rendőrség lefoglalta a kamerafelvételeket és nyomozást folytat.

A főpolgármester megindokolta az Árpád hídi metróállomás beázását és a Nyugati pályaudvari feltúrásokat is. Szerinte azért ázott be az Árpád hídi metró, mert felújították a födémet, és annak a csapadékszigetelését ki kellett cserélni, és augusztus 20-án, amikor jött egy eső pont nem volt munkavégzés.

Tarlós István közölte, a felüljárót magát nem bontják el, csak a mellette található gyalogosfelüljárót. Hozzátette, sok újságíró kérdezi, hogy a Nyugati pályaudvarnál a bontásokat miért pont most kezdték el és nem előbb, amire az az egyszerű válasz, hogy a "a most azonnalnál hamarabb nem lehetett".

Továbbra is 2,5 milliárd forintos kötbért követelnek az orosz gyártótól a hibák és a késedelmek miatt. A főpolgármester szerint ebből a pénzből - ha azt nem veszi el a metróvonal megdrágult felújításának plusz költségei - a szerelvények klímával való felszerelésére vagy további állomások akadálymentesítésére költene.

A főpolgármester a Római-parton tervezett átalakításokról is beszélt. Közölte, mindenre fel van készülve, szerinte lesznek itt tüntetések sajtókampány, gyanúkeltés és gulyásosztás is a gátat ellenzők részéről.

Majd felolvasott egy levelet, melyet egy idős amerikai írt neki. Ebben az áll, hogy Budapesten van a legjobb tömegközlekedés a világon azok közül a helyek közül, ahol eddig járt, márpedig rengeteget utazik.

Újságírói kérdésre a főpolgármester elmondta, a 3-as metró felújításának többletköltségeinek fedezésének céljából lemondtak az 1-es villamos Külső-Bécsi úton tervezett hosszabbításáról.