szerző:
hvg.hu

Nem kell visszafizetnie a Szövetség a Nemzetért Alapítványnak (SZNA) – vagyis az Orbán Viktort is soraiban tudó Szövetség a Nemzetért Polgári Kör mögött álló civil szervezetnek – azt a 320 millió forintot, amelyet tavaly kapott a légi irányításért felelős állami cégtől, a HungaroControltól.

Az SZNA eleget tett beszámolási kötelezettségének a HungaroControlt illetően - válaszolta a Magyar Nemzet szerint Fónagy János, a fejlesztési tárca államtitkára Demeter Márta LMP-s parlamenti képviselő írásbeli kérdésére.

De Fónagy azt nem fejtette ki, hogyan teljesítette az SZNA azokat a célokat, amelyekre a támogatást kellett volna fordítania. Az NFM korábban azt állította, hogy a cég a légiforgalmi irányítás népszerűsítése miatt adta a pénzt az alapítványnak.

Az államtitkár szerint az európai légi navigációs szolgáltatók már közel 10 éve szakemberhiánnyal küzdenek, ezért az utánpótlásra kiemelt figyelmet kell fordítaniuk. A támogatások által nemcsak a magyarországi fiatalokat szeretné a társaság megszólítani mint potenciális légiforgalmi irányítókat, hanem a határon túli magyar fiatalokat is.

Fónagy tehát meglehetősen konkrétan megjelölte, hogy milyen tevékenységet kellett volna végeznie a SZNA-nak az állami cégtől kapott 320 millió forintért cserébe.

Csakhogy sem az alapítvány 2016-os beszámolójában, sem az országos médiában nincs nyoma annak, hogy az SZNA fiatalokat megcélzó, a légi irányítást népszerűsítő kampányt folytatott volna - tette hozzá a beszámoló.

Ha viszont az alapítvány ezt nem tette meg, akkor vissza kellene fizetnie a támogatást.

A 2016-os és az azt megelőző évek adatai szerint a HungaroControl nem adott senkinek sem ilyen mértékű támogatást. Sem a cég, sem az alapítvány nem válaszolt eddig egyetlen sajtóorgánum kérdésére sem, hogy mire költötték a támogatást.

 

 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!