szerző:
hvg.hu

A hétfői 21 fokos nappali csúcs után hidegfront hoz kedden esőt és szelet, de csütörtöktől újra naposra fordul az idő. A hét második részében újra csendes, őszi idő valószínű.

Hétfőn derült vagy gyengén felhős időre számíthatunk, majd késő délutántól északnyugat felől növekedni kezd a fátyolfelhőzet. Eső nem lesz. Elsősorban az északnyugati országrészben élénkülhet meg helyenként a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.

Kedden nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, délután már keleten sem valószínű napsütés. Egyre több helyen eredhet el az eső, a Dél-Dunántúlon akár zivatar is kialakulhat. A szél megélénkül, helyenként megerősödik. A csúcshőmérséklet északon 13 és 17, míg délen 18 és 22 fok között alakul.

Szerdán napközben már változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel. Kora reggel a keleti határ közelében még előfordulhat kisebb eső. 15 és 20 fok között alakul a nappali csúcs.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a hét második felében marad a viszonylag csendes, őszi idő, csak pénteken valószínű újra eső, de akkor sem kiadós mennyiségű.

©

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!