szerző:
hvg.hu

Kockázatokat tárt fel a Terrorelhárítási Központ, amikor ellenőrizte Jordánia tiszteletbeli konzuljának hátterét.

Az Index azt írja, hogy korábban Zaid Naffa segítette a körözés alatt álló szaúdi milliárdos, a később elhunyt Ghaith Pharaon magyarországi beutazását. Azonban nemcsak Pharaon, hanem Naffa is magyar állampolgárságot akart, ekkor ellenőrizték őt a magyar hatóságok. Megbukott az átvilágításon.

Demeter Márta, korábban szocialista, most LMP-s országgyűlési képviselő rendszeresen be tud tekinteni a rejtélyes és sokfelé ágazó Pharaon-ügy aktáiba, most a lapnak azt mondta, Pharaon honosítási kérelme meglehetősen hiányos volt, nem derült ki például belőle, hogy a magyarul egyébként sem beszélő Pharaon miért akar magyar állampolgár lenni, de fényképet sem csatolt.

Azonban nem Pharaon volt az egyetlen, aki állampolgárságot akart, hanem Naffa is. Összesen kilenc külföldi kérelmét adták be a jordániai tiszteletbeli konzulátusként is működő címről. A Terrorelhárítási Központ mind a kilenc honosítási kérelmet kérő személyt átvilágította, egyiküknél pedig kockázatokat tárt fel, az Orbán Viktorral jó kapcsolatot ápoló Naffánál. Vagyis: a TEK-es átvilágításon megbukott az arab üzletember.

Pharaon, bár igényelte, végül nem kapta meg az állampolgárságot, 2016. december 16-án Áder János államfő elutasította azt. Nem közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági okokból, hanem azért, mert Pharaonnak nincs meg a nyolcévnyi tartózkodása Magyarországon. Ettől Áder a szabályok szerint eltekinthetett volna, nem tette.

Naffát egyébként 2016-ban kétszer is lefotózták, amint Orbán vejével, Tiborcz Istvánnal és Pharaon jordán ügyvédjével kávézik a Gresham-palota teraszán. Az Index kereste a TEK-et, hogy megtudja, 2016-ban hány honosítási kérelmezőt világítottak át és ebből mennyinél tártak fel kockázatot, de választ nem kaptak. Zaid Naffa testvére, Oszama Naffa egyébként Magyarország nagykövete az Egyesült Arab Emírségekben, a döntés előtt akkor a külügy idő előtt hazarendelte az eddigi nagykövetet, Jancsi Zoltánt, aki korábban biztonsági és informatikai osztályvezető volt a külügynél.