szerző:
- esel -

A nagyjából két háztömb 300-300 lakójának egyéni szocproblémája a jövőben is marad az érintettek magánügye.

"A fal azért van itt, hogy ne járjanak erre a romák, és ne csináljanak itt a rendetlenséget. A szeméttárolóból kitúrják a ruhákat, hulladékot és oda hordják, ahol élnek. A szemetet szétszórják az utakon. A lakóházak tövébe odacsinálnak. Ez már hosszú évek óta húzódó probléma, ezért örülük annak a falnak" – mondta nem Budapesten, hanem a szlovákiai Nagymihályon, és nem magyar lapnak, hanem a SME-nek az egyik lakó.

Nem ott és nem akkor épült az első vagy utolsó ká-európai "zajvédő" fal, amely ha nem is megoldja, de ideig-óráig legalább eltakarja az adott problémát. Nagymihály előtt ott volt a csehországi Ústí nad Labem, ahol már 18 éve falat húztak a nyomor köré, de a nagy protestek hatására végül le kellett bontani. Hamarosan felzárkózhat melléjük a X. kerületi Hős utca is, ha minden igaz.

És miért ne lenne minden igaz? Mint a Hír TV megtudta, a kőbányai önkormányzat saját büdzséjéből kerítést és betonfalat húzna a problémássá vált Hős utcai házak köré, hogy így adjon csattanós választ – mire is? Itt ugyanis már rég nem arról van szó, hogy a helyiek lopnak, szemetelnek, hogy elkötik az áramot, a vizet, itt már arról van szó, hogy akár csak pár utcával odébb is elképzelhetetlenek az állapotok. A nyomorról és az erőszakról évek óta tudni, nyár óta azonban itt van a Hős utcai problémahalmaz 2.0-s verziója: a legolcsóbb, legkártékonyabb, online rendelt dizájner-biodrogok pusztítása. Dílerek, adásvétel, koldulás és agresszió, mindez közvetlenül a TEK szomszédságában.

De most végre itt a megoldás: a kormány, az önkormányzat, a rendőrség és a szociális szakma összefogása helyett falat húzunk köréjük. Azt ismerjük, az bevált, a migránsokat is hogy távol tartja ott délen.

A nagyjából két háztömb 300-300 lakójának egyéni szocproblémája a jövőben is marad az érintettek magánügye. A teljes felszámolás nyilván megoldás lenne, de az is kétmilliárd forint alsó hangon, plusz az illegális lakásfoglalókkal valamit kezdeni is kéne. Nyilván olcsóbb a kerítés és a betonfal. Ami miért is jó egyébként, nem lesz rajta kapu? Vagy lesz, de csak vízummal lehet ki- és bemenni? Ettől kevesebb lesz a verés az 1-es villamoson, a hányás az utcán, a herbál a zsebekben? Mondjuk a fal mellett szól, hogy be lehet festeni valami mediterránra, és akkor nem ront a városképen.