Dercsényi Dávid
Dercsényi Dávid
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Mészáros Lőrincet mentegeti egy új, saját meghatározása szerint politikailag inkorrekt portál. A Minden Szó cikkét, amelyet a felcsúti Zuckerberg volt jegyzője írt, szemlézte a hvg.hu is. A portál csütörtökön, azaz a cikk megjelenése után négy nappal kiegészítést fűzött az íráshoz: "az eredeti írás 2014. január 30-án jelent meg a Magyar Nemzetben, Gyűlöletkampányolók címmel. A mostani közzétételt nem Dr. Petrin László (a szerző – a szerk.) kezdeményezte, hanem a mindenszo.hu szerkesztősége."

Természetesen ilyen nincs: egy utánközlésnél rögtön feltünteti egy magára valamit adó médium, hogy nem friss a szöveg (bár a lényegen alig változtat, a kontextuson igen). A Minden Szó viszont nem ád magára – nyilván valamiféle csel része volt az utánközlés elhallgatása.

Nem mintha bármit is lehetne várni egy olyan sajtóterméktől, amelyen a Külföld és a Belföld rovatok mellett van Invázió rovat, és Liberális-agyhalál rovat is. Amely részeges libsinek nevezi a KFC-ben videóval bizonyítottan megvert Szabó Zoltánt, Baló Györgyöt egyszerűen gülüszeműként emlegeti, és az egész szerkesztőség nyílt levelet ír a "kétes politikai múltú" Vitray Tamásnak.

Az a szerkesztőség, amelyről nem lehet semmit tudni, mert a portálnak nincs fellelhető impresszuma. Ennyit a törvénytiszteletről: az impresszum megjelenítése médiatörvénybeli kötelezettség. Emlékezhetünk, a Jobbik plakátjaira hasonlító (!) plakátokat azért vakarják le országszerte a kormányhivatali kommandósok, mert nincs rajtuk a megrendelő neve, beazonosítási adatai. A Vona-párt nem értesítette a hatóságokat, hogy plakáthelyeket vett, nem teljesítette az együttműködési kötelezettségét, tárta szét a kezét Lázár János a Kormányinfón.

Erre az impresszum nélküli Minden Szó vígan onthatja magából a szennyet, a Médiatanács (amely "folyamatosan figyeli a médiapiaci folyamatokat, és ha szükséges, ellátja azokat a hatósági feladatait is, amelyekkel megakadályozható a jogszabályba ütköző piaci koncentráció") nem lép.

Visszatérvén még Lázár Jánosra: ő az, aki minden második Kormányinfón elmondja, elképesztően, kivételesen durva kampány elé nézünk, jobb oda nem nézni, olyan durva idők jönnek – az ellenzék kétségbeesésének és eltökéltségének köszönhetően. Nem az ellenzék hazudik a nemzeti konzultációnak nevezett Fidesz-propaganda szövegében, nem az ellenzék tart lakossági fórumokat manipulatív valótlanságokkal heccelve a népet (Soros el akarja venni tőlünk a szilveszteri bulit).

A leginkább a kormánypárti sajtót másoló Minden Szó (Amit a Kormánymédia Leír, Még Egyszer) után még ki tudja, hány bizonytalan hátterű kormánybarát mocskolódó oldal fog napvilágot látni. A kormány nem engedheti meg magának, hogy választást veszítsen, és ezért semmi sem drága.