szerző:
hvg.hu

Most ismét vádat emeltek ellene, az ügyészség szeretné, ha most életfogytiglant kapna.

Emberöléssel, kifosztással és magánlaksértéssel vádolja az ügyész azt a férfit, aki még április elején egy este Nyírturán rátörte az ajtót egy 84 éves egyedül élő nőre, majd késsel és egy széklábbal brutálisan bántalmazta, végül elvette 1000 forintját is.

A vádirat szerint a férfi többszörösen büntetett, korábbi büntetéséből idén februárban szabadult. Egy darabig Tuzséron élő testvérénél lakott, majd áprilisban egy nap összepakolt és elment. Még aznap este a mintegy 50 kilométerre lévő Nyírturán bement a 84 éves nő udvarára, betörte a bejárati ajtón az üveget, és a résen benyúlva belülről az ott lévő kulccsal kinyitotta az ajtót.

Az idős nő telefonon próbált segítséget hívni, de a férfi egy fából készült széklábbal és puszta kézzel ütlegelni kezdte, majd magához vett egy konyhakést is, és a széklábbal és a késsel tovább bántalmazta a menekülő nőt, aki végül az ágyra esett. A férfi a nő szinte egész testén sérüléseket okozott a két eszközzel, a nő végül bele is halt a súlyos bántalmazásba.

Miután a nő meghalt, a férfi végül a lakásban magához vett egy tőrt és összesen ezer forintot, majd Kiskunfélegyházára ment, ahol a rendőrség elfogta.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével, kifosztás bűntettével és magánlaksértés vétségével vádolja az előzetes letartóztatásban lévő vádlottat.

A vádiratban az ügyész arra tett indítványt a bíróságnak, hogy a vádlottat életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélje, és zárja ki a feltételes szabadság kedvezményéből is.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!