szerző:
Tóth Richárd

Körömi Attila volt Fidesz-tag, több mint egy évtizeden keresztül politizált Pécsen. Független országgyűlési képviselőként a Jobbik politikusa volt már akkor, amikor a párt még benn sem volt a parlamentben. 2002-ben az olimpia mellett gyűjtött több ezer aláírást. Mindkét jobboldali pártban csalódott, majd a 2009-es pécsi polgármester-választáson az MSZP akkori házelnökét, Szili Katalint támogatta. 2018-ban a Momentum színeiben ülne be a parlamentbe, tizenkét év kihagyás után. A hvg.hu-nak azt mondta, nem ő változott, hanem az ország. Portré.

A kereskedelmi és vendéglátóipari főiskolát végzett, üzemgazdász Körömi Attila a rendszerváltáskor lépett be a Fideszbe, két ciklusban is, 1998-tól 2002-ig, majd 2002-től a ciklus feléig, 2004-ig ült a Fidesz padsoraiban, területi listáról került a parlamentbe, közben 12 éven keresztül (1990 és 2002 között) volt Pécs önkormányzati képviselője. A kezdeti időkről azt mondja:

Harmincéves voltam. Magával ragadott az igazságkereső tenni akarás. 1989–90 fordulóján, morális alapon kapcsolódtam be a politikába, léptem be a Fiatal Demokraták Szövetségébe.

Körömiről 2004-ben írta meg az MTI, hogy az akkori országgyűlési képviselő kilépett a Fidesz parlamenti frakciójából és a pártból is. „Elhatározásom nem személyeknek, hanem a helyzetnek szól” – állt a képviselő közleményében. „Képviselői munkámat a Jobbik Magyarországért Mozgalom tagjaként elkötelezetten, újult erővel, az eddig képviselt értékek mentén folytatom. A Jobbik Magyarországért Mozgalomhoz csatlakozva jobban tudom szolgálni a büszke, erős és független Magyarország, a nemzet ügyét” – írta akkor a politikus. 2006-ig frakció nélkül, függetlenként politizált.

Nekiment a karácsonyfadísznek

Beszélgetőpartnereink mindegyike kiemelte az önkormányzati időkből vele kapcsolatban azt az esetet, amikor 1999 decemberében az ő kezdeményezésére eltűntek az amerikai import ötágú és vörös csillagok a Széchenyi téri karácsonyfáról. „Mindenki azt hitte, hogy meghülyült ez az ember, azóta ezt emlegeti mindenki, ha Körömi szóba kerül” – idézte fel Körömi legemlékezetesebb önkormányzati megmozdulását egy pécsi újságíró forrásunk. Erről ma már azt mondta az akkori képviselő, hogy a Jászai Mari-díjas magyar színművésznek, egykori pécsi politikusnak, Márton Andrásnak szúrt szemet az ötágú csillag a fán, ő szólt neki, hogy ezzel kezdeni kellene valamit. „Nem szégyellem, amit akkor tettem, de az egész ügy túlnőtt önmagán, felfújták” – emlékezett vissza Körömi. A politikust kötekedő, személyeskedő és agresszív vitapartnernek írták le egykori kollégái és ismerői, sokan a helyi Fideszből sem szerettek vele együtt dolgozni.

Több helyről hallottunk egy 2002-es történetet is, hogy akkor még támogatta az olimpiarendezést, amelyet idén megfúrt a Momentum Nolimpia kampánya. 2002 tavaszán a Fidesz képviselőjeként – valamint a közelgő választásokra készülve egyben képviselőjelöltjeként is – részt vett a 2012-es budapesti olimpia mellett kiálló aláírásgyűjtésben, ami akkor a párt egyik fő kampányeleme volt. Egymillió aláírás volt a cél, ebből a 176 egyéni választókerületben a jelölteknek 5700-5700-at kellett gyűjteniük, Körömi pedig azon kevesek közé tartozott, akik hozták ezt a számot. Több momentumossal beszéltünk, ők tőlünk hallották ezt a történetet, csak annyit mondtak, ők nem az olimpia ellen gyűjtöttek aláírást, hanem a népszavazás érdekében, bár a Momentum ellenezte a rendezést.

Simicskó IStván Körömi Attila és Nyitray András Medgyessy Péter titkosszolgálati múltját országgyűlési bizottság meghallgatásán 2002-ben
©

Körömi sem tagadta, hogy 2002-ben ez történt, azt mondta, akkoriban őszinte kezdeményezésnek hitte azt, fegyelmezett jelöltként pedig részt vett a végrehajtásában, bár már akkor is inkább a szabadidősportot támogatta volna. Úgy folytatta, ha budapesti lenne, minden nap a Nolimpia-standok mögött állt volna, és segítette volna az aláírásgyűjtést, elismerte, megváltozott a véleménye. „Ma már dühít, ami az élsportot körülveszi.”

Habony miatt menekült a Jobbikig

Körömi a 2004-es lemondása után tizenhárom évet várt azzal, hogy véleménycikkben írja le, miért távozott a Fideszből. A Magyar Nemzetben „Polgári társadalom vagy Kádár-rendszer” címmel megjelent írásában 2017 áprilisában úgy fogalmazott, távozása előtt néhány nappal ülésezett a Fidesz-frakció, „melyre együtt érkezett a párt elnöke, Habony Árpád, Gyürk András és még egy személy, akit nem ismertem. (…) Habony Árpád addig nem volt ismert a frakció előtt. Nem lehetett tudni, miért van jelen.” Az ülésen ismertettek egy felmérést, amely meghatározta a párt jövőbeni stratégiáját, elhangzott, hogy a Kádár-rendszer győzött, megnyerte a rendszerváltoztatást, és erre a következtetésre fog épülni a pártstratégia.

„Mindeközben Habony Árpád – akinek a Fidesz szerint nincs és nem is volt hivatalos kapcsolata a párttal, a frakcióval – ott ült az elnöki asztalnál. A végkövetkeztetés a félelem terjesztéséről szólt. – El innen, ki a levegőre – ezt ismételgettem magamban.”

Jobbikos pályafutásáról viszonylag kevés hír jelent meg, a Dunántúli Naplónak 2004-ben azt mondta, jobbikosként ugyanaz a célja, mint fideszesként volt, a Medgyessy-kormány leváltása. A pártról úgy fogalmazott, hogy „vállalni kell a Jobbik Magyarországért Mozgalmat (…) övék a jövő, tanultak a jobboldali pártok elmúlt 14 éves történelméből és történetéből.”

Csak egyszer váltani

„A Fidesztől való válás hosszú hónapok mérlegelésének eredménye, egy érett döntés, de nem szeretem az önmagáért való függetlenséget. Ezért döntöttem úgy, hogy vállalom a Jobbikot. A Jobbikhoz való csatlakozás pillanatában egy dolgot azonnal megéreztem, az ember maximum egyszer válthat pártot. Ennek még lehet oka. De ez többször elképzelhetetlen, még saját oldalon belül is. A megélhetési politizálás ingét az vegye magára, aki úgy érzi” – mondta 2004-ben a ma már momentumos Körömi.

Szembesítettük akkori szavaival a politikust, nevetve csak annyit mondott, érti, mire próbálunk célozni, többen meg is találták a vándormadár jelzővel ezért. „Amikor kiléptem a Fideszből, nem tudtam, hogyan tovább, de jött a Jobbik, és bennük láttam a nekem tetsző, polgári konzervatív közeget. Talán kicsit patetikusan fogalmaztam korábban, de az biztos, hogy

a Momentum tényleg az utolsó pártom.”

2005-ben, független országgyűlési képviselőként a köztársasági elnök megválasztásakor sem Sólyom Lászlónak, sem Szili Katalinnak nem adta a voksát, elvette ugyan a szavazólapot, de arra Rácz Sándor 56-os hőst írta rá. A 2006-os választáson aztán Körömi nem került fel a MIÉP–Jobbik közös országos listájára, holott a pécsi Jobbik alapszervezetének létrehozásában is segédkezett. Függetlenként indult Baranya 1-es választókerületében, 1,9 százalékot szerzett. Az őszi önkormányzati választáson már nem indult.

A Dunántúli Naplóban megjelent 2006-os közleménye szerint „a Fideszből történő távozásom után tettem még egy kísérletet, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalomból egy korszerű, hiteles, a nemzeti baloldallal szót érteni képes pártot formáljunk. Hamar látszott, hogy erre fogadókészség nincs, és a Jobbik Magyarországért Mozgalom a Fideszhez hasonlóan hiteltelenítette a korszerű nemzeti cselekvés lehetőségét. A kör bezárult, hiszen tizenhat év kevés volt ahhoz, hogy a magyar jobboldal bármely pártja hiteles és korszerű nemzeti programot mutasson föl. Ezért indultam független országgyűlési képviselőként áprilisban, és a nagy tanulságokkal járó nyolc év után ezért nem kívánok indulni az őszi választáson.”

Szakított a Jobbikkal is, aminek a fő oka az volt, hogy ő egy MDF-szerű, konzervatív pártot akart. Akkor úgy tűnt, visszavonul a politizálástól. Azóta sokat gondolkodott azon, kellett-e neki a jobbikos kitérő, azt mondta, egy szempontból jó volt, megtanulta azt, hogy egy politikai közösség esetében a fiatalság nem minden, több konfliktusa is volt különböző elnökségi tagokkal, akik nem hallgattak rá.

2009-ben, a pécsi polgármester-választáson azonban újra megmutatta magát. Tasnádi Péter korábbi városvezető januári halála miatt írtak ki választást, Páva Zsolt fölényesen nyert, dupla annyian szavaztak rá, mint az akkori MSZP-s házelnökre, Szili Katalinra. Körömi azonban Szili és az őt támogató Helló Pécs! mozgalom mellett kampányolt. „Integritásomat eddig is megőriztem, és ezt követően is ez a legfontosabb számomra. Ezen az alapon mondok véleményt. A kampány elején világossá tettem, hogy Szili Katalin személyét tartom alkalmasnak a városi közélet, a várospolitika megújítására.”

A visszatérő

Információink szerint ő kereste meg a Momentumot azzal, hogy szívesen lenne a ott politikus, támogató tagja a pártnak, már jóval a képviselő-jelölti jelentkezés előtt köze volt a Momentumhoz. Pedig, mint a Szabad Pécs írta róla, korábban ő volt Páva Zsolt kampányfőnöke. Jelenleg pedagógusként dolgozik, a gyerekek és a kollégái is szeretik, akivel beszéltünk, mindenki dicsérte Körömi szakmaiságát.

Éppen ezért megjelenése a Momentum környékén, pláne jelöltté válása általános megdöbbenést okozott. „Egy olyan párt, amelyik meghaladná az elmúlt 27 évet, előáll egy volt fideszes, volt jobbikos jelölttel? Pécsen Körömiről még mindenkinek az jut eszébe, hogy a Fidesz politikusa, aki levetette a karácsonyfa díszeit, nem az, hogy Habony miatt kilépett” – mondta egy pécsi forrás. Körömi ehhez csak annyit tett hozzá, szerinte a Momentum nem a rendszerváltáskor létrehozott demokratikus intézményeket haladná meg, hanem azt a hazugsághalmazt, ami azóta rátelepedett.

A rendszerváltáskor volt egy eufória, ami magával ragadt. Ahogy teltek az évek, rá kellett jönnöm, hogy nem ezt a lovat akartam. A Momentum az a ló, amit akarok, velük fel lehet építeni egy új, polgári Magyarországot.

Saját véleménye is az, hogy nem volt kőbe vésve visszatérése a politikába, tanárként megtalálta a számításait, a jelöltséget is azzal a feltétellel vállalta, hogy kampányolni csak tanítási időn kívül fog. De amikor feltűnt a Momentum, érezte, hogy újra lehet valamit tenni az országért. Úgy tudjuk, a 106 választókerületi jelölti helyre nagyjából 180-an jelentkeztek, Körömi helyére is volt verseny. „Tudtunk a múltjáról, de egy okos, lelkiismeretes, jó embert ismertünk meg személyében, akinek rengeteg politikai tapasztalata van, amire szükségünk van.”

Körömi azt mondta, kész a visszatérésre, szívesen beülne újra a parlamentbe. „Ez már egy másik ország, nem hasonlítható ahhoz, amilyen akkor volt, amikor utoljára politizáltam. Korábban szerelemként tekintettem a pártomra, ma már csak eszköz a Momentum, de az én polgári értékeim nem változtak” – foglalta össze ambícióját.

Két volt fideszes a Fidesz ellen

Körömi egyik ellenfele a baranyai kettesben Mellár Tamás lehet (aki korábban szintén a Fideszben politizált, a párt gazdasági holdudvarához tartozott, és korábban volt hír arról is, hogy nem a kettes, hanem az egyes számú választókerületben méretteti meg magát), ő függetlenként indul, de a Bokros-féle MoMa nagyon támogatná, míg a Fidesz Hoppál Pétert indíthatja ott. A Momentumnál úgy számolnak, hogy Körömi esélyes, erős jelölt, mert „Pécsen nincsenek azért annyira elájulva a Fidesztől”, szerintük Hoppál verhető.

Az szinte közmegegyezés tárgya a Momentumon belül és Pécsen is, hogy Köröminek a matematikainál több esélye van, az azonban hátrány lehet, ha ellenfelei a kampányban előveszik politikai múltját vagy több jelöltet is indítanak ellene. „Az pedig egyik ellenzéki jelöltet sem segíti majd, ha a helyi fideszes jelöltek sulykolni kezdik, hogy országosan úgyis ők nyernek” – elemezte egy a helyi viszonyokat jól ismerő forrásunk.

Mellár egyébként az esélyeiről korábban azt mondta, az elmúlt években annyi párt és civil szervezet biztosította már a támogatásáról, hogy „azt gondoltam, próbára teszem őket. Független jelöltként, széles körű támogatással reális lehetőség van a fideszes jelölt legyőzésére”. Szerinte még a kormányváltásnak is van realitása. Körömi csak annyit mondott, ha tényleg Mellárral kell megküzdenie, az „érdekes lesz”. Ő azonban nem latolgat, egyelőre a programírással van elfoglalva.

A hvg.hu információi szerint a pécsi Fidesz rendszeresen méri a közvéleményt, a számok pedig nem adnak okot a nyugalomra. Csizi Pétert kevesen ismerik és népszerűtlen is, a másik országgyűlési képviselő, Hoppál Péter számai pedig csak egy kicsivel jobbak. „Necces lesz” – összegezte egy pécsi Fidesz-tag. Nem véletlen, hogy szeptember elején egy a városi szervezet működését jól ismerő fideszes azt mondta lapunknak: „nem a város van csődben, hanem a helyi Fidesz”.