Seres László
Seres László

Szervilis gesztusokat tesz a legbizarrabb keleti autokratáknak a magyar miniszterelnök. Ez csak azért nem vicces, mert közben nyugati partnereinket, ha úgy látja jónak, habozás nélkül küldi el melegebb égtájakra.

Kísérteties felvétel járja be Európát, sőt az internetet, épp a kínai elnök budapesti látogatásának napjaiban: Orbán Viktor látható rajta, amint a megállítandó Brüsszelben, az EU keleti partnerség csúcstalálkozóján lényegében földig hajol Ilham Alijev előtt. A Hír Tv felvételén a magyar miniszterelnök nem egyszerűen besétál, de kifejezetten tisztelettudóan közeledik az azeri diktátorhoz, olyan mélyen meghajolva, mintha a cipőfűzőjét akarná megkötni, majd barátságosan kezet ráznak, és kissé mesterkélten, de másodpercekig small talk-oznak.

Ahogy azt a Habony Művekben pontosan tudják, a metakommunikációs jeleknek komoly üzenetei vannak, még akkor is, ha elsőre megfejthetetlenek. Mi ez a meghajlás, mi közünk Azerbajdzsánhoz és urához? Már azon túl, hogy öt éve nagylelkűen átengedtünk neki az elhíresült baltás gyilkost, Ramil Safarovot, akiből ott rögvest nemzeti hős lett (ahogyan az már előre gyanítható volt). Majd, mivel a hála politikai kategória, bejött az országunkba úgy hétmillió dollár. Pontosabban az MKB rejtélyes számlájára, az azeri nagy pénzmosási botrány keretében (az ügyészség természetesen azóta sem nyomoz az ügyben). Két évre rá a korrupt Azerbajdzsán már stratégiai partner, Budapesten legalábbis erről írt alá papírt a két jóbarát, de a gazdasági áttörés máig várat magára. Szóval, megérte a megalázkodás?

©

A kínai miniszterelnök jobban járt: Orbán hajlongás helyett vacsorázni vitte az Alabárdosba, desszertnek pedig lezáratta számára a kétmilliós főváros összes, közlekedési szempontból valamit is számító főútvonalát, csomópontját, úgyhogy a budapestiek körében valószínűleg kell majd költeni egy plakátkampányra, hogy megkedveljék a keleti nyitást. Lehet persze mondani, hogy nem csak a kínai kormányfő van itt, hanem a kínai/kelet-európai 16+1-es csúcstalálkozó összes résztvevője, de a kiemelt figyelem természetesen Li Ko-Csiangnak szól.

Mással nem magyarázható, hogy a magyar rendőrség nem egyszerűen a szokványos protokoll szerinti biztonsági zónát csinált a belvárosból, de politikai komfortot biztosító safe space-t is, ahol a kínai vendégnek nem kellett olyan felháborító provokációktól szívbajt kapnia, mint 1 db emberi jogi tüntető, aki Tibet-zászlót lenget a József Attila utcában. A dolog iróniája nemcsak az, hogy 2008-ban Balog Zoltán még közösen lengette a Tibet-zászlót ugyanezzel a Hendrey Tiborral, a Tibetet Segítő Társaság elnökével. Talán még emlékszünk, Orbán 2011-ben is betiltatta a Tibet-párti tüntetéseket, az aktivistákat pedig behívatták a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba.

Az idősebb budapestieknek déja vu érzésük lehetett: "A delegációk látogatása miatt a főváros lakosságának türelmét kérték: a három nap alatt kétszer is lezárták fél órára a Népköztársaság útját, egyszer az Alkotmány utcát és a Kossuth teret, egy ízben pedig félpályás forgalomkorlátozásra került sor a Tolbuhin körúti vásárcsarnok környékén" – írta 1986. június 16-án a Népszabadság (a találatot Nyáry Krisztiánnak köszönjük, aki megosztotta Facebook-oldalán). Kádár János pedig egészen a NER hangján szólalt meg (vagy fordítva):

Pártunk és kormányunk nagyra értékeli azokat az ismert jelentős sikereket, amelyeket a Kínai Népköztársaság a gazdaságirányítás rendszerének reformja során elért, s amelyek hatékonyabb, demokratikusabb, a szocializmus történelmi lehetőségeit jobban kibontakoztató társadalmi gyakorlat létrehozását szolgálják.

Kínai gazdasági relációban sem egyértelmű, hogy legalább megéri-e a sunyiság, a látványos törleszkedés. Már a kínaiak 16+1 koncepciója is erősen kétséges, hiszen az állami hitelezésből leginkább az ő érdekeltségeik profitálnak majd (ilyen pl. a Budapest–Belgrád-vasútvonal magyar szakaszának 750 milliárdos felújítása), de a legfőbb gond az, amiről a Die Welt ír, valószínűleg sok európai aggodalmát megfogalmazva: Kína politikai támogatást is kínál Budapestnek (és más ká-európai államoknak) a Brüsszellel való konfrontáció idején, ugyanakkor gigahiteleivel "erősítheti az EU megosztottságát, az oszd meg és uralkodj stratégiájával, pénzével közvetett befolyást vesz az európai politikában". Alábecsülnénk a kínaiakat, ha nem tételeznénk fel, hogy ez bizony eléggé átgondolt opció számukra.

©

A NER szervilis lépéseihez tartozik kétségkívül a testvéri Kazahsztán és bölcs vezetője, Nurszultan Nazarbajev felé tett számos gesztus (Orbán Asztanában: "Amikor Brüsszelbe megyünk, nincsenek ott rokonaink. De amikor Kazahsztánba megyünk, akkor rokonokat, közeli embereket találunk"), ami rögtön érthetővé válik, ha a kormányfő családközeli offshore bizniszeit nézzük, az ország ugyanis nem nagyon hallott még a magyar-kazah gazdasági kapcsolatok tombolásáról.

De ha lenne is tombolás, az miért indokolná, hogy egy Kununbajev nevű, itthon tökismeretlen kazah költő mellszobrot kapjon a Városligetben? A szóhasználat árulkodó: "a kiváló magyar-kazah kapcsolatok eredményeként" érkezett felajánlás az emlékműre, amely a "kazah nép ajándékaként" kerül a ligetbe. Ez bizony többrendbeli, különös kegyetlenséggel elkövetett benyalás. Ugyancsak kitett magáért 2014-ben Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, aki nem máshol, mint a Magyar Tudományos Akadémia épületében méltatta a kazah diktátor magyarra fordított, nyilván nagyon fontos önéletrajzi könyvét:

Azt tanácsolom, hogy ez a könyv kerüljön középiskolákba, egyetemekre, iskolákba, könyvtárakba, mert tanulságos, történelmi olvasmány

– jelentette ki akkor az Index tudósítása szerint Horváth János, az Országgyűlés akkori korelnöke, beszédében a kazah "demokráciát", Nazarbajevet mint "államférfit", valamint a kazah földreformot méltatva, egyebek mellett. Amúgy lehet így politizálni, csak van egy jelentős hátulütője: kínos és megalázó, és eléggé szembemegy azzal az öntudatos, hogy ne mondjuk kurucos, karakán, de minimum szuverén nemzet- és kormányképpel, amit ez a rendszer sugallni próbál.

Orbán és Nazarbajev találkozója 2012-ben Kazahsztánban
©

Szembemegy ezenkívül a keresztényüldözésekre érzékeny, erre külön helyettes államtitkárságot létrehozó kormányzat önképével is, hiszen jelenlegi legjobb haverunk, Kína, élen jár a keresztényüldözésben, akárcsak másik jelentős barátunk, Irán, ahová Semjén Zsolt lassan többször jár, mint szalonkavadászatra. Sőt, az időnként a Nyugatot fenyegető Iránnal titkos atomalkut is kötöttünk, máig nem tudjuk, pontosan miért és hogyan. Abban biztosak lehetünk, hogy valakinek megéri.

De ne legyünk igazságtalanok: az Orbán-kormány kész keményen odavágni és a sarkára állni, ha az önérzetébe bújt érdekei úgy kívánják. A keleti nyitás egyelőre nem éppen sikersztori, de rajta vagyunk és kitartunk, sőt, politikailag is egyre inkább olyanokká válunk, de ha kell, rendesen szembeszállunk: Brüsszellel, a német kancellárral, az Egyesült Államok nagykövetével, bárkivel, aki bele akar szólni sajtóviszonyainkba, civil- vagy CEU-törvényünkbe. Ilyenkor bizony behívatjuk huszadszor is a nagyköveteiket. Hadd tanulják meg végre, milyen egy szuverén, büszke nemzet.