szerző:
hvg.hu

Úgy tűnik, megtalálták Rogán Antal helyett a befutót a kormánypártok.

Ahogy korábban megírtuk, Rogán Antal nem indul jövőre egyéniben az V. kerületben, a budapesti 1-es számú választókerületben. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter Orbán Viktor kampányát irányítja majd.

A körzetben induló Juhász Péter Együtt-elnök szerint azonban más az oka annak, hogy Rogán nem méreti meg magát abban a kerületben, amelynek nyolc évig polgármestere volt. Úgy látja, hogy a politikus nem mer kiállni, illetve a miniszterelnök nem meri megkockáztatni a bukását. Rogán ugyanis az egyik legkevésbé népszerű a kormánypárt tagjai közül.

Korábban felmerült, hogy Böröcz László, a kerületi alpolgármester, a Fidelitas elnöke lehet indulhat Rogán helyett, majd Dömötör Csaba, a kabinetiroda parlamenti államtitkárának neve is megjelent a sajtóban, a Magyar Hírlap szerdán egy újabb potenciális jelöltről ír.

A lap úgy tudja, Hollik István, a KDNP politikusa méreti majd meg magát.

Hollik 2014-ben a közös pártlistán még csupán a 158. helyen szerepelt, országgyűlési képviselői mandátumot 2015-ben szerzett Papcsák Ferenc távozása után.

hvg.hu Itthon

Hollik István is felülne a Tállai-vonatra

Van kormánypárti képviselő, aki követi a NAV-elnököt, és árcsökkentést kér a Moltól, ha azt tapasztalja, hogy az átlagnál drágább a körzetében az üzemanyag.