szerző:
Domány András

Az Országgyűlés három és fél éve nem hajlandó dönteni a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség jogállásáról, miközben a saját maga hozta törvény szerint ezt 60 napon belül kellett volna megtennie – állapította meg az Alkotmánybíróság. Ez alkotmányos mulasztás, amelyet a szerdán közzétett határozat szerint 2018. március 31-éig pótolni kell.

Az Ab-döntés első része elutasítja a Kúria ítélete elleni alkotmányjogi panaszt, amelyben az Iványi Gábor vezette egyház azt kifogásolta, hogy szociális intézményeit az Alkotmánybíróság és az Európai Emberi Jogi Bíróság korábbi döntései ellenére nem sorolták vissza az egyházi intézmények közé. Ezzel jelentős összegektől fosztotta meg őket és ellátottjaikat az állam, de a hivatalok és a bíróságok nem adtak nekik igazat. Az alkotmánybírók szerint a panaszolt ítélet nem alaptörvény-ellenes, mert a törvény szerint hiába kapta vissza az említett korábbi döntésekkel néhány felekezet, köztük a MET az egyházi jogállást, a finanszírozás szempontjából az volt a lényeg, hogy szerepelnek-e az egyházaknak az Emberi Erőforrások Minisztériuma által vezetett nyilvántartásában. És nem szerepeltek.

Iványi Gábor: "Érezzük, hogy a kormány nem kedvel minket"

Molnár Gyula és Gyurcsány Ferenc közösen tart tájékoztatót a két párt választási tárgyalásairól, listákról, koordinált egyéni jelöltekről és arról, kit támogatnak miniszterelnök-jelöltként. Cikkünk folyamatosan frissül!

Az azonban már ellentétes az alaptörvénnyel – folytatta az Ab –, hogy az Országgyűlés évek óta nem hajlandó dönteni arról, felveszi-e az érintetteket a listára. Ugyanis ezzel lehetetlenné teszi a továbblépést. Az történt, hogy a parlament igazságügyi bizottsága 2014 nyarán benyújtott két javaslatot. Az egyik arról szólt, hogy az ott felsorolt tíz vallási közösséggel, így a MET-tel történő „állami együttműködést az Országgyűlés elutasítja”. Az indoklás szerint tevékenységük „ugyan többségük tekintetében figyelemreméltó, de csak kis társadalmi támogatottsággal bíró. Ezáltal megállapítható, hogy a felsorolt szervezetek közösségi tevékenységüket a társadalom egészére vetítve csekély hasznosulással végzik.” Ezt a véleményt a bizottság adatokkal és érvekkel nem támasztotta alá, csak megállapította, hogy „az elismerés feltételei nem állnak fenn”, de ezzel az érintettek szabad vallásgyakorláshoz fűződő joga nem sérül.  Ezzel együtt a bizottság benyújtotta az elismerésre vonatkozó javaslatot is, azzal, hogy nem támogatja, de ezzel lehetőséget kíván adni az országgyűlésnek a két változat közti döntésre. (Az utóbbi törvényjavaslat volt, mert az elismertek listáját így lehetne módosítani, az elutasítás formája pedig határozat lenne.) És ezt a két javaslatot a parlament három és fél éve nem tűzi napirendre, pedig a maga hozta törvény szerint ezt 60 napon belül meg kellett volna tennie.

Az alkotmánybírók többsége kimondta: az észszerű határidőn belüli döntés nem csak a hivataloknak kötelező, hanem magára a törvényhozóra is vonatkozik, ha egyedi ügyben ad magának döntési jogot. Az elutasítás ellen az érintettek az Alkotmánybírósághoz fordulhatnának, de a döntés elmulasztása miatt ezt nem tudják megtenni. Ezzel az országgyűlés az érintett tíz vallási szervezet „tisztességes eljáráshoz való jogát is sérti és jogorvoslathoz való jogának gyakorlását lehetetleníti el”. Ez pedig alaptörvény-ellenes mulasztás.

Más kérdés, hogy az alkotmánybírák a jelek szerint nem gondoltak a közelgő választásokra. A megszabott március végi határidő valószínűleg nem lesz tartható, mert ilyenkor a parlament már csak néhány ülést szokott tartani, és február után nem ül össze többet az eddigi összetételben.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!