szerző:
HVG
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A rendszerváltás óta 2017 lehet az első olyan, választásokat megelőző esztendő, amikor egyetlen települést sem léptetnek elő várossá Magyarországon.

A szóban forgó közigazgatási rang osztogatása korábban rutinszerű hatalmi gesztusnak számított: az 1989 és 2013 között átadott jelképes városkulcsoknak több mint a felét – 137 darabot – pár hónappal a soron következő szavazás előtt kapták meg az érintettek. Az utóbbi három évtizedben összesen 223 (nagy)községből csináltak egyébként vidéki „cityt” idehaza. A hazai városok 64 százaléka tehát a közelmúltban verekedte be magát a települések egyre kevésbé exkluzív klubjába.

©

Magyarország sokáig nevezetes volt arról, hogy itt találhatók Európa legnagyobb falvai. A két világháború között Orosháza nagyközség 25 ezer, a Kádár-korszak közepén Érd nagyközség 32 ezer lakost számlált. Az utóbbi évtizedek erőltetett urbanizációja nyomán fordult a kocka, s ma már a kontinens legparányibb városai lelhetők fel idehaza. Az elvileg központi szerepkört betöltő ilyen települések között pillanatnyilag hét olyan akad, ahol a helybeliek száma a kétezret sem éri el. Ez év elején a borsodi Pálházának 1041, a Vas megyei Őriszentpéternek 1142, a tolnai Igalnak 1304 lakója volt.

Az egyre növekvő számú várossá nyilvánítási kérelmet – a patinás cím kézzelfogható anyagi előnyökkel, s általában a presztízs erősödésével jár – az előző ciklusban próbálta először intézményesen blokkolni a kormány: 2010 és 2014 között így „csak” 18 település nyerte el a magasabb közigazgatási sarzsit (2006 és 2010 között még 39). A mostani parlamenti periódus első évében – 2015 tavaszán – pedig a harmadik Orbán-adminisztráció praktikusan várossá nyilvánítási moratóriumot vezetett be, teljesíthetetlen követelmények elé állítva a „nagy ugrásra” készülő falvakat. A 321/2012. számú kormányrendelet új előírásai szerint ma már csak olyan települések célozhatják meg a magasabb közigazgatási címet, amelyek lélekszáma meghaladja a 10 ezer főt, s ahol legalább 90 százalék a szilárd burkolatú utak aránya. A „drákói” előírásokra jellemző, hogy a bevezetett létszámlimitnek pillanatnyilag egyetlenegy hazai falu, a fővárossal határos, 10,3 ezer fős Solymár volna képes megfelelni – a német nemzetiségűek által is lakott „Schaumar” a jelek szerint azonban nem siet élni a kínálkozó lehetőséggel.

©

A várossá nyilvánítási procedúrák „befagyasztása” mindeközben érzékenyen érintette a legutolsó aspiránsokat. Ők többek közt azzal érvelnek, hogy az új kritériumoknak a jelenlegi városok jelentős része sem tudna megfelelni. A nyugat-dunántúli Nagycenk (2078 lakos) és a Keszthely melletti Gyenesdiás (3667 lakos) a pályázatát pár hónapja már az interneten hozta nyilvánosságra, hogy így demonstrálja tehetetlenségét a kialakult helyzetben. Rajtuk kívül még legalább három tucat olyan település akad, amely kisvárosi álmokat dédelget. Az áhított címet egy sereg hozzájuk hasonló adottságú helység alig pár évvel ezelőtt még minden különösebb nehézség nélkül meg is kapta. Tagadhatatlan ugyanakkor az is, hogy a korábbi gyakorlat folytatása a városi titulus teljes elinflálódásához vezetne, körülbelül úgy, miként a XIX. században a mezővárosok esetében. A kiegyezés tájékán a városi rangot végül csak azok a települések tarthatták meg, amelyek képesek voltak meghatározott, magasabb szintű települési szolgáltatást nyújtani.

Itthon

Mégsem szaporodnak a baranyai városok

Továbbra is 13 városa van a megyének, ugyanis Beremend és Szászvár várossá nyilvánítási kérelmét – amelyet idén év elején adtak be – elutasította a bíráló¬bizottság - írja a bama.hu.