szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A 24.hu információja szerint az MSZP országos elnöksége egyetértett azzal, hogy Bangóné Borbély Ildikó induljon az áprilisi parlamenti választáson a fideszes Németh Szilárddal szemben.

Választás 2018
Diadalmámor és totális összeomlás - ez maradt a 2018-as parlamenti választás után. Magyarország tehát egyrészt olyan, mint volt immár nyolc évig, eközben mégis egészen más lett, mint április 8-án reggel volt. A nagy kérdés most az: hogy jutottunk idáig, és mi jön most. Igyekszünk válaszokat találni.
Friss cikkek a témában

A Csepelt és Soroksárt magába foglaló fővárosi 17. választókerület a szocialisták és a DK osztozkodásában az MSZP-nek jutott. A többi ellenzéki párt ugyanakkor nem biztos, hogy örül ennek a fordulatnak, hiszen a kerületben eddig az Együtt politikusa, Szabó Szabolcs volt a képviselő.

Szabó tavaly november végén a 21ora.hu portálnak azt nyilatkozta, hogy „a csepeliek és soroksáriak most is kormányváltást akarnak, valamint normális, emberi hangon beszélő képviselőt”, és „Németh 2018-ban is úgy fog járni, mint 2014-ben, amikor a demokratikus ellenzéki pártok közös munkájával le tudtuk győzni”.

Azt egyelőre nem tudni, hogy Szabó és Bangóné esetleges párviadalában ki győz, illetve hogy az ellenzék netán több jelölttel könnyíti meg a Fidesz dolgát.

Az év végi pénzosztásban a kormány mindenesetre igyekezett megalapozni Németh Szilárd győzelmét: egy csepeli gimnázium felújítására 5 milliárd forintot ítéltek meg, egymilliárdot kap a soroksári rendőrség, és több száz millió forint az egyik helyi templomnak is jutott.

Bangóné csatasorba állítását viszont a 24.hu úgy ítéli meg, hogy számos vidám pillanatot ígér, miután Németh Szilárd szemében Bangóné maga az Ördög felesége. Az elmúlt időszakban a közösségi médiában is rendszeresen szópárbajt vívtak egymással.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!