szerző:
hvg.hu

MSZP-Fidesz együttműködést sejt a háttérben.

Mint azt megírtuk, a 24.hu úgy tudja, az MSZP Csepelen Bangóné Borbély Ildikót akarja indítani a fideszes Németh Szilárd ellen, annak ellenére, hogy a legutóbbi választásokon az Együtt színeiben induló Szabó Szabolcs volt a közös ellenzéki jelölt a választókerületben, aki meg is nyerte a parlamenti helyet.

Juhász Péter, az Együtt elnöke a Facebookon fakadt ki az MSZP-s döntés ellen, mondván szerinte a "sikeres ellenzéki politikusokat akarja kicsinálni az MSZP", ezzel pedig a Fidesz érdekeit szolgálja.

Juhász azt írja, az MSZP vezetése nem hajlandó tárgyalni velük a jelöltek koordinációjáról, Molnár Gyula pártelnök pedig még a leveleire sem válaszolt, pedig korábban kétszer is írt neki.

"Ha Botkának van igaza, hogy igazából a Fidesz irányítja az MSZP-t, akkor meg is értem ezt a mozgást" - írja Juhász, aki szerint ha több jelölt áll a Fidesszel szemben az ellenzéki oldalon, az kizárólag a Fidesz érdeke, nem az ellenzéki siker kulcsa.

Mint írja, ők azt szeretnék, ha minden kerületben csak egy ellenzéki kihívó lenne a fideszes jelölttel szemben, de "ha erre nem hajlandó az MSZP, akkor tudomásul vesszük, hogy Botkának volt igaza, és jó szívvel indulunk rá a Fidesz MSZP színekben indított jelöltjeire".

Az MSZP rövid közleményben reagált Juhász Péter nyilatkozatára, ebben azt írják, a koordinált jelöltállításról szóló tárgyalásokat december 31-én lezárták, és "most már a következő lépéseken van a sor". Hozzátették, szerintük "közös jelöltek, közös lista, közös miniszterelnök-jelölt" az Orbán-rezsim leváltásának egyetlen útja.

A Demokratikus Koalíció szóvivője Gréczy Zsolt azt írta a Facebookon, hogy Bangóné indítása nincs rendjén, mert az MSZP-vel folytatott tárgyalásokon az Együttnek tartották fenn a csepeli helyet.

Az MSZP-DK-egyezségben arról volt szó, hogy a hely az MSZP-é, és ha úgy alakul, tárgyal erről. Molnár Gyula akkor azt mondta, Juhász Péteréknek ajánlottak tárgyalást, készen állnak az egyeztetésre, de teljes koordináció velük nem lehet, kölcsönös visszalépésekről lehet szó.

Csatlakozzon a HVG Pártoló Tagsághoz!

Több mint 1 milliós olvasótáborunk zöme már a digitális, ingyenes tartalmainkból tájékozódik. Az ezt lehetővé tevő hirdetéseken alapuló üzleti modellre azonban nagy nyomást helyeznek a technológiai vállalatok és a független médiát ellehetetlenítő politika.
Azért, hogy továbbra is a tőlünk telhető legmagasabb színvonalon szolgáljuk ki olvasóinkat Pártoló Tagsági programot indítunk. Tagjaink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, illetve számos előnyt élvezhetnek.
Csatlakozzon programunkhoz, vagy támogasson minket egyszeri hozzájárulással!