szerző:
hvg.hu

A Demokratikus Koalíció nem fizeti be azt a 16 millió forintos bírságot, amit az Állami Számvevőszék tiltott párfinanszírozás miatt vetett ki rájuk – közölte a DK ügyvezető alelnöke.

Molnár Csaba hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy az ÁSZ szerint a piaci ár alatt bérlik az irodáikat, de a hozzájuk eljuttatott határozatból még az sem derül ki, hogy pontosan melyik irodákról van szó. A kampányfőnök úgy fogalmazott: az Állami Számvevőszék 2017 végére bebizonyította, hogy a Fidesz politikai megrendelésére dolgozik, mert egymás után bünteti milliókra az ellenzéki pártokat. A választás előtt néhány hónappal el akarják venni az ellenzéknek járó állami támogatás egy jelentős részét.

A DK levelet írt a számvevőszéknek, jelezve, hogy törvénytelennek tartja a bírságot, ezért "tőlünk egyetlen egy fityinget nem fognak látni" – mondta Molnár Csaba, hozzátéve, uniós intézményekhez is fordulnak az ügyben. Kilátásba helyezte, hogy egy esetleges kormányváltás után bíróság elé állítják az Állami Számvevőszék elnökét, Domokos Lászlót és "társait". Közben az ÁSZ közleményben jelezte, a Jobbiknak 15 napja van befizetni a 330 milliós büntetést.

A DK azt szeretné, ha az Együttet is be lehetne vonni az ellenzéki együttműködésbe, erről hétfőn is tárgyalni fognak – reagált arra a felvetésre, hogy az MSZP Bangóné Borbély Ildikót akarja indítani abban a csepeli körzetben, ahol négy éve az Együtt politikusa, Szabó Szabolcs nyert.

Az MSZP és a DK között egyértelmű megállapodás született arról, hogy a korábbi győzteseket újra elindítják egyéni körzetükben. A megállapodás során a DK azt is képviselte, hogy Szabó Szabolcs és a függetlenként a parlamentbe kerülő Kész Zoltán is induljon újra, és "ebben nem volt vita a felek között" – emelte ki az alelnök. Azt is megjegyezte: ha Szabó Szabolcs korábban győzni tudott Csepelen, akkor a logika is azt diktálja, hogy ő induljon újra.

Molnár Csaba összegzésként azt mondta, bízik benne, hogy a szocialisták megértik, nem lehet olyan konstrukciót létrehozni, amelyben a fideszes Németh Szilárd megszerzi azt a mandátumot, amelyet 2014-ben "közösen" elvettek tőle.