szerző:
hvg.hu

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a terrorelhárítás és a rendőrség segítségével kellene intézkedési tervet készíteni az oktatási intézményeknek, ha tényleg ekkor a terrorveszély. Vekerdy Tamás pszichológus pedig úgy véli, hogy pusztán a kormány egyik kampányfogásáról van szó.

Nem a dadusnéni, vagy a történelemszakos tanár feladata felkészülni egy esetleg terrorcselekményre – ezt mondta Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke a honvédelmi intézkedési tervvel kapcsolatban. Vekerdy Tamás pszichológus is megszólalt az ügyben: szerinte a kormány visszaél a gyerekek szorongásaival – tudósított a csütörtöki RTL Híradó.

Az óvodák és iskolák vezetői néhány hete találkoztak először a HIT kifejezéssel, vagyis honvédelmi intézkedési tervvel. A több oldalas dokumentumot az Emberi Erőforrások Minisztériuma küldte szét az intézményvezetőknek, hogy felkészítse őket egy esetleges terrorcselekményre. A levél szerint a cél az, hogy pontosan tudják, hogyan lehet kiüríteni az épületet, ha baj van, kiket kell értesíteni vagy éppen milyen veszélyes szerek vannak az épületben.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára tavaly év végén azt mondta, hogy a hit egy NATO-kötelezettséggel van összefüggésben, a kormány nemzetközi kötelezettséget teljesít az oktatási intézmények felkészítésével. A Népszava viszont NATO-s forrásokra hivatkozva azt írta, hogy nincs ilyen kötelezettség.

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta: szeretnék, ha visszavonnák a tervet. Ha tényleg ekkora ugyanis a terrorveszély, akkor azt szeretnék, ha a terrorelhárítók, a katasztrófavédelem és a rendőrök segítenének az intézményeknek egy megfelelő tervet kidolgozni.

Vekerdy Tamás pszichológus szerint a honvédelmi intézkedési terv csak egy kampányfogás, és feleslegesen zaklatják azzal a gyerekeket. „Szorongjatok, rettegjetek, én, államapuka, én, vezérapuka megmentelek, megvédlek, megóvlak, stb. Bevett kampányfogás” – fogalmazott.

Megkérdezte az RTL Híradó az Emmit, hogyan reagálnak a tervvel kapcsolatos kritikákra, de a csütörtök esti adásig nem válaszolt a tárca.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Windisch Judit Itthon

Félelemkeltő kampányfogásként, az iskoláknak küldött hadüzenetként értékelik a HIT-et

Önmagában nem lenne gond azzal, ha az iskolákat felkészítik arra, mit kell tenni terrortámadás esetén, a kormányzat lépés időzítése és indoklása azonban sok kérdést felvet. Például, hogy valóban a gyerekek érdekeit nézi, vagy a sajátját, hogy a félelem gerjesztésével a Fidesz jobban szerepeljen a választáson? A jogi aggályokat sem teheti zsebre a kormány.