szerző:
hvg.hu

Donald Trump amerikai elnök magyar származású volt biztonságpolitikai tanácsadója, Dr. Sebastian Gorka a Breitbart hírügynökségnek tagadta, miszerint ellene elfogató parancs van érvényben Magyarországon.

A szélsőjobboldali hírportállal azt is közölte, hogy még az „úgynevezett incidens” előtt egy évvel, 2008-ban legálisan elhagyta Magyarországot, és az USA-ba távozott. Kérte a magyar hatóságokat, hogy magyarázzák meg a körözéséről szóló magyarországi sajtóhíreket, amelyek szerinte a „radikális” 444.hu portáltól származnak. Gorka a Breitbart News-nak eljutatott közleményében hozzátette, hogy az „álhír valóban nemzetközi jelenség”.

Csakhogy a police.hu-n továbbra is fent van a Gorka Sebestyén elleni elfogatóparancs, amelynek jogalapja lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés. A körözés elrendelésének időpontja 2016. szeptember 17. Magáról a feltehetően 2009-es ügyről azonban a rendőrség többet nem árul el.

Vagyis Gorka – akit tavaly augusztusban rúgott ki Trump – úgy dolgozott a Fehér Házban fél évet, hogy rajta volt a magyar körözési listán. Sőt tavaly márciusban Washingtonban megbeszélést folytatott vele Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter. A 444.hu megkeresésére a külügyminisztérium azt állította, Szijjártó nem tudta akkor, hogy Gorkát itthon körözik.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!